Hivatalos: a PSG is beszállt az esportba

Hivatalos: a PSG is beszállt az esportba

A PSG francia focicsapat összeállt a Webedia médiavállalattal, akik többek között az ESWC verseny és a Millenium csapat tulajdonosai.

Már hetek óra keringenek a pletykák arról, hogy a legnagyobb francia labdarúgó csapat, a Paris Saint-Germain valamilyen formában beszáll az esportba. A pletykák immáron hivatalosak, a PSG ugyanis összeállt a Webedia nevű médiavállalattal, ők azok, akik egyébként korábban megvették a Challenger Seriesből és az LCS-ből is ismert Millenium esport vállalatot, nemrég pedig többségi tulajdont szreztek a Bang Bang Management cégnél, sőt, a HyperGames márka is hozzájuk tartozik. 

Ráadásul a Webediáé az ESWC-t szervező Oxent nevű vállalat is, amit a párizsi Games Week keretein belül rendeznek meg minden évben.

„Soha senki nem készült fel a piacra lépésre úgy mint mi. A közeljövőben szeretnénk a legjobb esport szervezetet felépíteni Franciaországban. Nemsokára mindenki láthatja majd a ‘Paris Saint-Germain eSports’ csapatot, akiken ugyanaz a mez lesz mint a focistákon.”

A vállalat nem csak a levegőbe beszélt, amikor azt mondta, hogy felkészültek. Ha minden igaz akkor nem csak egy helyen akarnak betörni az esport piacra. A terveik között szerepel a Hearthstone, a Counter Strike: Global Offensivve, a StarCraft II, a League of Legends, a Call of Duty és természetesen a FIFA 2017 is. 

A PSG ezzel olyan csapatokhoz csatlakozott, mint a Schalke04 vagy a Manchester City, akik már rendelkeznek esport játékossal/csapattal. De persze ennél hosszabb a lista, az, hogy mely csapatok jelentették be eddig hivatalosan, hogy beszállnak az esportba, arról itt találtok egy jó kis anyagot.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!



Üzlet - A tisztaság fenntartása a modern környezetben

Manapság a tisztaság fontos szerepet játszik a közösségi és munkahelyi terek életében. Egy tiszta környezet nemcsak a higiénia miatt lényeges, hanem hozzájárul a hatékony munkavégzéshez és a jó életminőséghez is. Érdemes elgondolkodni azon, hogy az iroda vagy intézmény rendezett állapota mennyire képes befolyásolni a dolgozók produktivitását.

Üzlet - Amikor az élelmiszer útja is tervezett

Egy jól működő ellátási lánc kicsit olyan, mint egy összeszokott csapat. Akkor teljesít jól, ha minden szereplő tudja a dolgát. Az élelmiszerek feldolgozása, hűtése és tárolása ritkán kerül reflektorfénybe, pedig sok múlik rajta.

Üzlet - Az 50 feletti férfiak vitalitása

Amikor az öregedésről van szó, sokan automatikus energiaszint-csökkenést feltételeznek az 50 év feletti férfiaknál. Tényleg így van? A valóság az, hogy az életkor előrehaladtával új egyensúlyi állapot érhető el, ha figyelmet fordítasz tested jelzéseire és életmódodra. Az életminőség javítása számos módon lehetséges, és lehet, hogy néhány módszer meglepetésként fog hatni.

Közvetítések