Ilyen volt Szegeden a teltházas FIFA 17 bajnokság

Az egyetemi bajnokság harmadik felvonását a Szegedi Tudományegyetemen tartották.

Október 4-én az első vidéki állomására látogatott a Coca-Cola által szervezett FIFA 17 egyetemi bajnokság: a Szegedi Tudományegyetemen tartották a harmadik felvonást. Az előző versenyeken az Óbudai Egyetemről és az ELTE-ről jutott be egy-egy játékos a budapesti nagydöntőbe, melynek győztese New Yorkban küzdhet majd meg az amerikai FIFA-bajnokkal.

A József Attila Tanulmányi és Információs Központ kiváló helyszínként szolgált a versenynek, a szervezés is rutinos volt már harmadik felvonásra, hiszen villámgyorsan installálták az "arénát", így időben meg is kezdődhetett a küzdelem.

Az érdeklődésre ezúttal sem lehetett panasz, hiszen az előzetesen meghirdetett 64 hely villámgyorsan betelt, így a korábbi versenyekhez hasonlóan itt is teljes volt a mezőny.

A több mint háromórás küzdelem végén Borgye Tamás győzött, így ő jutott tovább a budapesti nagydöntőbe. Videónkban többek között a vele készített interjút is megtekinthetitek.

Az egyetemi bajnokság negyedik versenyét szerdán, a Budapest Gazdasági Egyetemen rendezik.

Még nincs meg a FIFA 17? Nálunk megvásárolhatod! Részletekért katt a képre! ;)

FIFA 17 rendelés

TETSZETT A CIKK? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!