A BGE-n is óriási tömeg fogadta a FIFA bajnokságot

Több mint 120 játékos szállt versenybe a FIFA 17 egyetemi bajnokság negyedik felvonásán.

Október 5-én már a negyedik állomásához érkezett a Coca-Cola szervezésében zajló nyolcfelvonásos FIFA 17 Egyetemi Bajnokság, melynek végső győztese New Yorkban képviselheti majd hazánkat, a tét tehát egyáltalán nem kicsi. Kedden a Szegedi Tudományegyetemen zajlott a küzdelem (részletes videós tudósításunkat itt nézhetitek meg), szerdán pedig visszatért a tornasorozat Budapestre, azon belül is a Budapesti Gazdasági Egyetemre.

Az érdeklődés továbbra sem lankadt: miután már előzetesen is rengetegen jelentkeztek a versenyre, ezért a létszámot 64 főről kibővítették 128 főre, hogy minél többen kontrollert (meg persze esélyt) ragadhassanak. Az embert próbáló nap végén az alábbi végeredmény alakult ki:

A győzelmet Fridrich Marcell szerezte meg, a korábbi győztesek mellett tehát ő is ott lesz az október 24-én esedékes nagydöntőn a budapesti Akvárium Klubban.

A versenysorozat következő állomását jövő hétfőn rendezik a Budapesti Corvinus Egyetemen.

TETSZETT A CIKK? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!