Hétvégén indulnak a Heroes Global Championship selejtezői

Hétvégén indulnak a Heroes Global Championship selejtezői

Két csapat helye már minden régióban biztos, a maradék hat-hat helyért zajlik most a küzdelem! A jó hír pedig, hogy izgulhatunk magyar játékosokért is.

A Blizzard korábban már bejelentette, hogy a 2017-es évtől átalakul a Heroes Global Championship. Mostantól Amerikában és Európában 8-8 csapat fog vetélkedni egymás ellen liga formátumban, heteken keresztül. A játékosok és a csapatok szerződést kötnek a Blizzarddal, így a részvételért cserébe állandó fizetést és szereplési lehetőséget kapnak.

Európából eddig a Fnatic és a Dignitas, míg Amerikából a Denial Esports és az Astral Authority csapatoknak van biztos pozíciója. A fennmaradó helyekről egyenes kieséses rendszerben, Bo3 meccsek keretein belül döntenek majd - mindegyik selejtezőből két-két csapat kvalifikálja magát. A bajnokság 2017 januárjában indul és egészen a novemberi döntőkig folytatódik majd.

A hétvégén már most lehet szurkolni magyar játékosoknak, az Enceledus csapatban Fana és Russelus, illetve a Please Buff Murky csapatban Bubastis is magyar. Szurkoljunk nekik, hogy minél szebb eredményt érjenek el. De ez csak a mostani hétvége, ha valaki úgy érzi, hogy ő is van olyan jó, hogy ott legyen az európai ligában, akkor még jelentkezhet a csapatával, a következő linken le is van írva, hogy lehet ezt megtenni.

Emellett pedig nem maradunk magyar közvetítés nélkül sem, hiszen Westen barátunkat felkérte a Blizzard, hogy magyarul is kommentálja a mérkőzéseket, amit a következő csatornán tudtok nézni majd.

Watch live video from Westen34 on www.twitch.tv

Az európai kvalifikációs tornák időpontjai:

  • 1. selejtező: november 19. és 20.
  • 2. selejtező: november 26. és 27.
  • 3. selejtező: december 1. és 2.

Az észak-amerikai kvalifikációs tornák időpontjai:

  • 1. selejtező: november 21. és 22.
  • 2. selejtező: december 3. és 4.
  • 3. selejtező: december 10. és 11.

Ha pedig valaki angolul szeretné nézni a meccseket, akkor neki itt az angol stream.

Élő videó megtekintése innen: Heroes of the Storm – www.twitch.tv

Esport1 CS:GO nyereményjáték

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!