Szupercsapat épül az SKT ellen, elképesztő, mi zajlik az átigazolási piacon!

Szupercsapat épül az SKT ellen, elképesztő, mi zajlik az átigazolási piacon!

Szétesik a ROX, kiengedte a pénzpumpát a KT, hogy szupercsapatot építsen, eközben Faker állítólag minden idők szerződését írta alá! Minden, ami Koreában történt az elmúlt néhány napban!

A történelem két évvel ezelőtti részét már mindenki ismeri: a 2014-es koreai Exodus után, mikor megvágták a 10 fős csapatokat, a fél pro szcéna Kínában ment a befektetők és a pénz csábítására. Azóta eltelt két év, az eredmények viszont elmaradtak, így a koreai profik menekülnek a szomszédból, hogy ismét otthon, esetleg a világ más tájain (NA, EU) próbáljanak szerencsét. A címvédő, immáron háromszoros világbajnok SKT dominanciája megkérdőjelezhetetlen volt az elmúlt két évben, de most úgy néz ki, a többi csapat megunta Fakerék egyeduralmát és komoly forgatásba kezdett. Lássuk, mi is történt pontosan!

Ahogy az már be lett lengetve, a ROX Tigers java távozott a csapattól. Két év alatt egy vb ezüst és egy 3-4. hely, egy LCK győzelem, mindezt egyetlen épkézláb szponzor nélkül. Egyfelől, kész csoda, hogy ezek a srácok eddig együtt tudtak maradni (és emlékezzünk arra, hogy Smeb a régió egyik legrosszabb toposából lett a világ legjobbja a tigriseknél), másrészt viszont egyszerűen érthetetlen, hogy ilyen eredmények után miért nem sikerült támogatókat találni. Az idei elődöntős végállomás után szétment az egész csapat (Smeb - Peanut - Kuro - Pray - Gorilla). Az LCK hely ettől függetlenül ott van, így az új edzőnek, az ex-Afreeca Freecs-es Kang Hyun-jongnak nem lesz könnyű dolga a semmiből újjáépíteni a csapatot. 

Épül a koreai szupercsapat

A KT Rolsterről van szó, akik komoly erőforrásokat szabadítottak a piacra, állításuk szerint abból, hogy lényegében bezárták a StarCraft 2 részlegüket. És hogy mi ennek az eredménye? Egy ilyen lineup felé közelítünk:
Smeb (már biztos) - Score (már biztos) - PawN (már biztos) - Deft (még nem biztos) - Mata (még nem biztos). Smeb a fentebb említett ROX-ból érkezik, Score az egyetlen, korábbi KT-s, PawN és Deft az EDG-ből jönnek haza, míg Mata a Royalból tér vissza. Az a vicces, hogy az utóbbi 3 nagyon jól ismeri egymást még a Samsungos időkből és egyébként világbajnok alapanyag (PawN és Mata ugye már 2014-ben nyertek is), de az elmúlt két évben semmit se értek el Kínában.

A címvédő beleáll a harcba

Természetesen nem mehetünk el szó nélkül az SKT mellett se, akik az éjszaka folyamán jelentették be, hogy Duke és Bengi, valamint az edző, Poohmandu is távozik a csapattól. A felső ösvényes játékos az egész szezonban Marin árnyékában játszott, bár a világbajnokságra elég stabil játékossá nőtte ki magát, azért vannak nála jobbak. Bengi, a háromszoros világbajnok Bengi pedig már tavaly vissza akart vonulni, valószínűleg ez a lépés idén történik meg. És hogy mi van Fakerrel? Nos, állítólag 2017-re élete szerződését írta alá az SKT-vel nem csak koreai, de esport történelmi szinten. Hogy ez pontosan mit takar, azt valószínűleg sose tudjuk meg, az SKT nem arról híres, hogy nyitott pénzügyi lapokkal játszik. Bang és Wolf maradnak, de kik jöhetnek a másik két helyre? Nagy meglepetés nincs: ex-KT és ex-ROX játékosok.

Ssumday ideális választás lenne az SKT számára, top3 felső ösvényes Koreában és talán a világon is. Jungle-be pedig a világ immáron talán legjobbja (most, hogy Bengi valószínűleg visszavonul), Peanut érkezhet, amire elég sok jel utal a reddit detektívek szerint. Tehát így nézne ki a 2017-es SKT: Ssumday (még nem biztos) - Peanut (még nem biztos) - Faker (biztos) - Bang (biztos) - Wolf (biztos). Akárhányszor találkozik majd egymással a két csapat, az felér majd egy vb döntővel.

A kimaradók szupercsapata

Azzal, hogy sokan hazajönnek Kínából, végtelen számú álomcsapatot lehetne még összerakni. Íme egy táblázat, ami jól összefoglalja, hogy kik az aktuális koreai szabadúszók:

LCK 2017

Hogy ebből hány világverő ötöst lehetne összerakni? Elég sokat! Duke - DanDy - Kuro - Arrow - Hachani - csak hogy egyetlen példát mondjunk. Tény, hogy az H2k-nél azzal, hogy Ryu helyére Febiven érkezik, azzal szabaddá tették mindkét import helyüket, így akár még egy koreai sztárduót is leigazolhatnak (egyesek szerint az ex-KT-s Arrow és Hachani érkeznek majd Európába). 

Alig várjuk már a 2017-es LCK startját, ha a fentiek mind véglegesednek, akkor nem egy, hanem mindjárt kettő, de inkább 3 olyan szupercsapata lesz a régiónak, amelyik bármikor vb-t nyerhet.

Tetszett a cikk? Kövesd az Esport1-et Facebook-on!

Kövess Minket!