Hivatalos: fox lett az SK új ötödik játékosa

Hivatalos: fox lett az SK új ötödik játékosa

A portugál AWP-st csak két verseny erejéig igazolták le, utána vélhetően indul a brazil forgatás!

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, zajos üzengetés során az SK megvált FNX-től, aki a csapat egyre gyengébb eredményének esett áldozatul. A játékosok szerint ugyanis egy csere megoldaná az egyre romló eredményeket, bár ha egészen őszinték akarunk lenni, a problémát teljesen más okozza! Mióta ugyanis zews, a coach elhagyta a csapatot, egyetlen versenyt sem sikerült nyernie a brazil ötösnek.

Ettől függetlenül a játékoscsere mellett döntöttek, FNX húzta a legrövidebbet így különösebb indoklás nélkül kitették a csapatból, amit ő is csak egy HLTV hírből tudott meg. Az új ötödik a várakozásoknak megfelelően fox, az egykori FaZe játékosa lett, akinek teljesítményével ugyan voltak problémák, egyszerűen ő jelenleg az egyetlen elérhető opció a Majorra.

Az SK-nál is pontosan tudják ezt, így fox-ot csak két verseny erejéig igazolták le, a Major után erősebb jelölt után néznek majd, vélhetően az Immortals egyik játékosa lesz a kiszemelt.

Nagy jóstehetség nem kell a dologhoz, lényegében egyetlen ideális jelölt van a kétszeres Major győztes számára. Az ikrek, hen1 és lucas vélhetően nem akarnak majd külön csapatban játszani, ráadásul jó barátok FNX-el, aki vélhetően itt folytatja majd. Boltz és steel pedig már játszott együtt FalleN-ékkel, pont őket küldtél el egy éve, amikor TACO és FNX érkezett. Maradt tehát felps, aki a statisztikák szerint az Immortals legjobb riflere, így hatékony erősítés lehet az SK számára, ha valóban őt szeretnék majd a Major után leigazolni. Szó se róla, nagyon tud a srác:

Addig azonban két fontos és nagyon kemény döntő vár rájuk, hiszen az ECS-en és a Majoron is címvédőként lépnek pályára, ám a győzelemre egy kényszerű beugróval vajmi kevés esélyük van.

TETSZETT A CIKK? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!