Bronzérmes lett a myRevenge Zágrábban, de ez a legjobb magyar eredmény + INTERJÚK

Bronzérmes lett a myRevenge Zágrábban, de ez a legjobb magyar eredmény + INTERJÚK

A THR és a Rift Esports is kiesett az első körben, lehetett volna jobb is ez a verseny a mieink számára.

Legalább a legjobb négybe várta magát a myRevenge és a Team Horizon Reapers is a zágrábi, 5500 euró összdíjazású, nemzetközi League of Legends versenyen, de végül csak előbbinek sikerült a top4, majd végül egy bronzérem, ráadásul a THR-t, majd a myRevenge-t is ugyanaz a horvát mixcsapat ejtette ki, akik csak erre a versenyre álltak össze. A Rift Esports egy egyoldalú és egy szorosabb meccsen kapott ki a szerb Instincttől, talán nem nagy meglepetésre, ez a két csapat játszotta végül a döntőt is.

A helyszínen technikai problémák nélkül, de szinte üres nézőtérrel, a közvetítés némi csúszással és szaggatással indult az év első munkanapján a zágrábi Arénában, nem is teljesen értjük, hogy egy ilyen nívós verseny miért hétköznap lett megrendezve. A hátsó részben már korábban elkezdődtek az összecsapások, a Rift pedig sajnos gyorsan kikapott, és mivel nem volt streamelve az összecsapás, így csak Frenna Facebook posztjából lehet tudni, hogy pontosan mi történt:

Tegyük hozzá, ez még egy nagyon új Rift Esports, hiszen három embert is lecseréltek és még nem volt sok idejük gyakorolni, de annak ez a verseny tökéletes volt.

Az első színpadi mérkőzés a THR vs Medvjedici DS volt, utóbbiban játszik G2 Perkz után talán a második legnagyobb horvát tehetség, a szintén mides Lukezy. Azonban nem csak az övé volt a főszerep a Reaperek elleni meccsen, a junglerük, xani kulcsfontosságú volt mindkét összecsapáson. Az első meccsen a THR próbált egy inkább late game kompozíciót összerakni, a Maokai-Ivern-Orianna-Vayne-Nami ötös azonban akkora hátrányt szedett össze Lukezy-ék Fiora-Hecarim-Cassio-Varus-Karma csapata ellen, amiből már nem tudtak visszajönni, hiába volt már egészen hatékony a late game Vayne és hiába lopott el bluerzor egy ősi sárkányt. A felső ösvényen Marine-nak nem sok ráhatása volt a meccsre és hiába az ultramobilis Vayne a maga tankbontó képességével, a Cassio és a Hecarim pillanatok alatt le tudták bontani. Tény, hogy bő 40 percig elhúzódott a meccs, de a horvátok nagyon szépen építették ki az előnyüket és a legfontosabb csapatharcban, amikor visszajöhettek volna joe-ék, szintén ők voltak a jobbak. 

Zagreb Gaming Arena ágrajz

A második meccsen nem sokat változtattak a mieink, viszont bent maradt a Lee Sin, ami végül végzetesnek bizonyult Xani kezében, hiába hozta bluerzor Kha'zixot és lopott be vele egy baront is. Már az első néhány percben összeszedett 4-5 killt az ellenfél: joe volt túl agresszív, amikor elkezdték üldözni a support Karmát, amire válaszul 3 ember érkezett szinte azonnal, LvL2-n pedig nem volt menekvés. Ez meg is adta a kezdőlökést a horvátoknak, akik onnantól le se szálltak a gázpedálról, egészen a végéig és valamivel több, mint fél óra alatt befejezték a második meccset is. A THR menedzsere, Genican elmondta, hogy az ünnepek miatt csak soloQ tudtak gyakorolni, ez pedig most nem volt elég.

A myRevenge a RUR Gaminget még simán verte 2-0-ra a színfalak mögött, majd jött a szintén hátul lejátszott, Lukezy-ék elleni meccs, ezúttal azonban már a horvát midesé volt a főszerep: az első meccsen nagyon elhízott Leblanc-kal és végigroamolta a pályát, bár a végén még azért kicsit megizzasztották őket Exworm-ék. A második meccs szorosabban indult, sokáig fej-fej mellett haladtak killekben a csapatok, de végül ismét a horvátoknak jött ki jobban a lépés, ezzel ők mehettek a döntőbe. A bronzmeccs előtt a csapat junglere, Benji elmondta, az ünnepek miatt ők se tudtak annyit készülni, amennyit egyébként szoktak egy ilyenre, de a következő versenyekre sokkal jobban odafigyelnek majd:

A döntőt végül a Lukezy-ék nyerték 2-1-re az Instinct ellen.

Holnap már a legjobb HS és Overwatch csapatok meccselnek majd, magyar résztvevő lesz mindkét játékban, így jönnek majd további interjúk is!

Tetszett a cikk? Kövesd az Esport1-et Facebook-on!

Kövess Minket!