Máris mennek a trükközések az új Overwatch pályán

Máris mennek a trükközések az új Overwatch pályán

Tegnap debütált az új map, Oasis, a játékosok pedig egyből elkezdték keresni a kiskapukat.

Tegnap élesben is debütált a legújabb Overwatch pálya, az Oasis, mely egy Control map, néhány érdekes megoldással - például ugrópadokkal és veszélyt jelentő járművekkel. A Blizzard egy hangulatos bemutató trailert is összeollózott nekünk róla.

Egy-egy frissítés mindig lehetőséget nyújt arra, hogy új trükköket fedezzünk fel, amiket aztán az előnyünkre használhatunk mindaddig, amíg a többiek nem jönnek rá - vagy a Blizzard nem lép közben. Nincs ez másképp Oasis esetében sem: itt például az ugrópadot sikerült durván kihasználni Bastion turret módjával, óriási pusztítást okozva a folyamatos pattogás közepette.

De ott vannak az autók is, melyek ugyan veszélyt jelentenek, jó időzítéssel azonban előnyünkre lehet őket kihasználni. Itt például az látható, miként rövidíthetünk Mei Cryo-Freeze képességét használva.

A rövidítés mellett egyéb trükkök is léteznek a járművekkel, tölthetjük velük például Zarya Energy-jét. Egyedül 40 Energy szerezhető pillanatok alatt jó helyezkedéssel, egy társ segítségével azonban akár 80 is.

Nektek az első meccsek alapján hogy tetszik az új pálya?

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!