Egy próbát mindenképpen megér, nem? Ez a FIWC 17

Egy próbát mindenképpen megér, nem? Ez a FIWC 17

Ha ti is szeretnétek kijutni Londonba, akkor ezt mindenképpen olvassátok el!

Mindenki ismeri a FIFA világából, mi az a FIWC (FIFA Interactive World Cup). Mindenki elképzeli magát, ahogy offline méri össze tudását a világ legjobbjaival egy hatalmas csarnokban. A FIWC idén a megszokottól eltérő módon kerül megrendezésre.

Selejtezők

A selejtezősorozat már 2016 novemberében elindult, és egészen áprilisig tart majd. Jó hír tehát, hogy senki sem maradt le még semmiről! Legalábbis ami az időt illeti, hiszen a PC-sek kimaradnak a buliból.  Nézzük, hogy is lehet az augusztus végén megrendezésre kerülő döntőre lejutni, ahol a győztes nem kevesebb mint 200 000 dollárt tudhat a zsebében.

Road to London

32 ülőhely biztosított a nagydöntőn a kvalifikált versenyzőknek. Lássuk, melyek azok a versenyek, amiken ti is foglalhattok egy széket a végső összecsapásra.

• Ultimate Team Championship Series
• FIWC Regional Final EUROPE
• FIWC Regional Final AMERICAS
• FIWC Regional Final ROW
• FIFA Interactive Club World Cup

Ez az öt mód van kijutni a FIWC döntőjére. Két platformon folynak a kvalifikációk: PlayStation 4 és Xbox One!

Online Qualification

Azt gondolom senkinek nem kell bemutatnom a FIFA legnépszerűbb játékmódját, a FIFA Ultimate Teamet (FUT). Az online kvalifikáció ezen a formán elérhető. Mindenki megépíti a lehető legjobb csapatát és harcba száll a hévégi FUT Champions kupákon. A legtöbb győzelmet elérők bejutnak az Offline kvalifikációs részre.

3 szezonja van az online selejtezőnek, most éppen a 2. szezon közepén járunk. Van tehát még idő, de igyekezni kell, ha nem szeretnétek lemaradni!

  • FUT Champions Season 1: 2016. november 1-30.
  • FUT Champions Season 2: 2017. január 1-31.
  • FUT Champions Season 3: 2017. február 1-28.

Az első két szezonból a legjobbak bekerülnek a FUT Championship Series-be. A harmadik selejtezőkörből kikerülő legjobbak pedig az egyik régiós kvalifikáción fognak részt venni.

FIWC Regionals (22 Grand Final hely)

Az offline selejtezőkre ilyen arányban kerülnek majd ki a játékosok:

  • Európa: 40 hely (20 Xbox One / 20 PS4): Top 20 játékos a régiós ranglistáról a Season 3 végén.
  • Amerika: 32 hely (16 Xbox One / 16 PS4): Top 16 játékos a régiós ranglistáról a Season 3 végén.
  • Világ többi része: 16 hely (8 Xbox One / 8 PS4): Top 16 játékos a régiós ranglistáról a Season 3 végén.

A döntő végére Európából 10, Amerikából 8, a világ többi részéről pedig 4 játékos jut ki Londonba a végső döntőre.


A tavalyi trófea! Jól mutatna a nappaliban nem?

EA SPORTS™ FIFA 17 Ultimate Team Championship Series (8 Grand Final hely)

Idén debütáló széria, ahonnan a 8 legjobb jut ki a nagydöntőre. Elég hosszas kvalifikáció lesz. Két darab két hónapos online kvali, utána régiós, végül egy offline Championship. Hosszú utat jár be tehát, aki ilyen módon jut ki Londonba.

FIFA Interactive Club World Cup (2 Grand Final hely)

Na, nem ez lesz az egyszerű ember kvalifikációja. Ide ugyanis csak profi csapatok nevezhetnek. Tudjuk, hogy ebben az idényben rengeteg csapat ruházott be profi FIFA játékosra. Ilyen például a Wolfsburg (német), a Valencia (spanyol), a Manchester City (angol) vagy a Sporting Lisbon (portugál). Itt is nagy versengésre számíthatunk. Személy szerint keveslem a 2 londoni helyet. Úgy gondolom, hogy ők a legjobbak és több csapat is képviseltethetné magát. Nyilván sok tehetség rejtőzik az átlagjátékosok között is - idén meglátjuk, mennyit számít a profi közeg.

Ez tehát a FIWC 17 teljes selejtezősorozata. Ti megpróbáltok bejutni a legjobb 20 fős csoportba, hogy részt vegyetek a régiós selejtezőn?

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!