Megvan FLASH új csapata, ezerrel pörögnek a praccok!

Megvan FLASH új csapata, ezerrel pörögnek a praccok!

Nyilvánosságra került FLASH új ötöse, meg is lepődtünk meg nem is.

Azt már 2016 végén is lehetett tudni, hogy az Escape és az iNation kaland nem úgy sült el FLASH számára, ahogy szerette volna. Az idő múlásával a magyar válogatott egykori kapitánya rájött, saját csapatot szeretne építeni, magának szeretné összeválogatni a legideálisabb tagokat. Választása ezúttal a nemzetközi kitérő után ismét a magyar mezőnyre esett, a csapat magját pedig már az építkezés elejétől tudni lehetett. Barcode és NEY érkezését biztosra vettük FLASH új csapatába, az utolsó két helyet tekintve azonban voltak kérdőjelek. Főleg, úgy hogy állítólag FLASH lesz a csapat AWP-se, amellett, hogy irányít is!

Egy csapathoz közelálló forrás szerint több jelölt is volt a fennmaradó helyekre, de végül a PIXEL óta csapat nélkül tengődő bodito és a Lenovo Y-kupa döntőjén FLASH csapattársaként nagyot villantó MustanG lett a két befutó. És hogy mennyire komolyak az ötös tervei? Konkrétumokról egyelőre nem esett szó az Orgless néven induló csapaton belül, de az előre lebeszélt gyakorlásokat mutató pracc táblázat szépen tele van a Top együttesek neveivel! Astralis, SK, North, van itt minden:

Márpedig ha ilyen ellenfelekkel szemben is megállja a helyét a csapat, az valóban biztató lehet a jövőre nézve, még akkor is, ha csak gyakorlómeccsről van szó!

TETSZETT A CIKK? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!