Hirdetés

A Digital Chaos nyerte az ESL One Genting-et

A TI6 ezüstérmes Digital Chaos nagyszerű játékkal húzta be az év első nagy DotA2 versenyét.

Hirdetés

Még el sem kezdődött az idei év, a DotA 2 berkein belül már meg is született az első meglepetés, a Digital Chaos csapata nagyszerű játékkal megnyerte az ESL One Genting versenyt, miután a döntőben 3-2 arányban megverte a kínai Newbee csapatát. Az eredmény az amerikaiak számára is nagy dolog, mert történelmük során ez az első nagyobb tornagyőzelmük (bár azért a TI6 ezüst se gyenge eredmény - a szerk). De lássuk mi is történt a versenyen nagy vonalakban.

Az észak-kelet ázsiai régió már a csoport körökben kiesett, a Fnatic és a WarriorsGaming.Unity még párharcot sem tudott nyerni. Velük együtt búcsúzott az Execration és a Team NP is, ők már ugyan meccset tudtak hozni, de ez nem volt elég ahhoz, hogy továbbmenjenek.

Az elődöntőben aztán jött az első igazi meglepetés, a Digital Chaos simán megverte a Vitrus.pro csapatát 2-0 arányban. Pedig az európai csapat a torna egyik nagy esélyeseként érkezett a versenyre. A DC egyszerűen jobban játszott, nem csináltak semmi szokatlant, nem volt meglepő húzás, csak szépen, csendben megverték a VP-t. A másik ágon a Newbee 2-1 arányban győzött a Wings Gaming ellen, ezzel pedig megmutatták, hogy ők a legjobb csapat Kínában jelenleg. A döntőben pedig jött az újabb meglepetés, kezdésnek azért, mert a Bo5-ös meccsen szükség volt mind az öt körre, másodszor pedig, hogy ebből is a Digital Chaos jött ki jobban.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET A FACEBOOKON IS!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezeket olvastad már ?