Ezt nem kellett volna: keményen egymásnak ment koloRRR és ZEN

A REVOLTEee friss tagcseréje zajos vitába torkollott, a két játékos Facebookon üzengettek egymásnak, nem éppen virágnyelven.

A történet egy sima tagcserének tűnik elsőre, és előre szólok, jobb lett volna, ha csak ennyiben is marad a dolog! A héten ZEN kivált a REVOLTEee csapatából, így a gabesson, koloRRR, FoDa és FLEAV négyes egyelőre ötödik nélkül, de együtt várja a folytatást. Az elválás azonban korántsem zajlott zökkenőmentesen. Sőt, nagyon is csúnyára sikerült, hosszú és fájdalmas vita következik:

KoloRRR egy laza kisregényben adott mélyebb betekintést a dolog hátterébe, hogy miért is került sor a cserére, és milyenek voltak a csapaton belüli körülmények, a mindennapos hangulat. Érdekes olvasmány, egy kicsit elszomorító is látni, hogyan állnak hozzá egyesek az ország egyik legjobb csapatához. Persze a kommentek között (teljesen jogosan) egyből felvetődött, mi a garancia rá, hogy ez a teljes igazság? Ahhoz, hogy igazságot tudjunk tenni a két vélemény között, behatóbban kellene ismerni a csapatok körülményeit, az azonban mindenképp árulkodó, hogy a REVOLTEee játékosok koloRRR mellé álltak a vitában és közösen tervezik az új csapatot. Ennek megfelelően persze ZEN is megszólalt, ami azonban csak olaj volt a tűzre.

Ahogy az várható volt, a poszt alatti kommentekben aztán ismét elszabadultak az indulatok:

Egy biztos, ennek a párbeszédnek semmi esetre sem a közösségi térben kellett volna zajlania, hanem inkább a színfalak mögött, a csapaton belül. Több szempontból is tanulságos tehát az eset.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!