Két magyar csapat is kijutott az ESL Major League-re

Két magyar csapat is kijutott az ESL Major League-re

A Fury és a WSE képviseli Magyarországot a főtáblára jutott 64 csapat között.

Az ESL Major League 4 000 dolláros összdíjazásért zajlik majd 64 csapat részvételével, a győztes egymaga 600 000 forintot kap majd készhez! A sorozatnak nagy örömünkre magyar vonatkozása is lesz, hiszen a Fury és a WSE révén két hazai együttes is versenybe száll a január végén induló főtáblán!

Érdekes fejlemény, hogy a két csapat között pár napja egy tagcsere is végbement, gbk^ ugyanis elhagyta a Fury csapatát, így N3R0, neware, v1z3r és eNii0R ötödik nélkül maradtak. És ahogy az lenni szokott, gbk^ épp a WSE együttesénél kötött ki, akik így a Traktor, Kory, SpeeDy és LsD69c négyessel összeállva folytatják. Reméljük mindkét együttes erős lineupot állít a csoportkörre, és szépen helytállnak a BPro, GODSENT Academy és Outlaws szintű csapatok ellen a nemzetközi mezőnyben!

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!