Piglet: "Én vagyok a legjobb jelenleg, főleg NA-ben."

Az egykori világbajnok lövész most egy interjúban beszél a csapatáról és saját magáról is.

Az egykori világbajnok, aki már nem egyszer kapta meg a világ legjobb adc-je elnevezést, beszélt most a csapata helyzetéről és, hogy hogyan viszonyítja magát a többi lövészhez képest, valamint Reignoverről is ejtett pár szót.

"Már jó rég volt mikor utoljára az LCS színpadán játszottam. Nem igazán volt furcsa érzés, de jól akartam teljesíteni, mert számomra olyan volt ez, mint egy hazatérés."

Úgy tűnik ez a hazatérés egész jól sikerült, hiszen az NA LCS első hetét egy győzelemmel és egy vereséggel zárta a csapata. Piglet keze mértékkel benne volt a CLG elleni győzelemben, hiszen az első meccsen egy Ashe választással 1/4/9-es statisztikát ért el. A második mérkőzésen is óriási szerepet vállalt és egy late-game csapatkompozíciót rakott össze csapata és, emiatt került a kezébe a kedvenc patkányunk, Twitch.

"A csapaton belül mindenki keményen dolgozik azért, hogy kijavítsa a hibáit és meccsről meccsre fejlődjön. Nem csak a saját stílusú játékunkat gyakoroltuk, hanem más csapatokét is, szóval ez azzal jár néha, hogy rosszul is teljesíthetünk. Ha másik oldalról nézzük ezt a dolgot, nagyon sok féle stílusban tudunk játszani. Ez az NA LCS-ben nagyon fontos és talán ezért tudunk rugalmasak maradni a színpadon is, hiszen azért egy éles meccs kicsit másabb, mint egy scrim."

A TL az elmúlt évek során inkább Piglet köré építette csapatát és próbálta már az ösvény fázisban megnyerni a mérkőzést. Általában ha ezt kikapták, akkor az egész meccsnek lőttek. De jelenleg a Piglet és Reignover vezette csapat egész meggyőzően szerepelt a CLG és a FlyQuest csapata ellen.

"Sok jó dzsungelessel játszottam már, de szerintem Reignover a legjobb. Abban a legjobb, hogy ha hátrányba kerül, rendkívül jól tudja kezelni azt. Mindig tudja, hogy kell az ellenfele dolgát hátrányból is megkeseríteni."

Piglet megemlíti az új felső ösvényesüket is, valamint az egykori csapattárást akivel a VB-t is megnyerte Impactet is.

"Szerintem Impact a világ legjobb felső ösvényese jelenleg. Amikor először játszottunk Lourlo-val még csak mechanikái voltak. Hogy őszinte legyek nagyon rossz volt. Nem tudta, hogy lehet nyerni egy jó csapat összeállítással. Semmi koncepciót nem tudott. Rendkívül sokat dolgozott ezen egész évben és nem hogy csak megtanulta őket, a mesterévé is vált ezeknek. Nagyon jó játékos lett belőle. Játékon kívül, nagyon jó embernek tartom őt és szeretek vele együtt dolgozni."

"A lövészeknek szerintem nincsen kifejezett metájuk. Az emberek jelenleg Ashe-t és Varus-t játsszák, de ha nagyon könnyen csapat carry képes karakterekkel játszol és nem halsz meg velük hatos szint előtt simán megtudod verni őket. Neked pedig csak azzal kell játszanod akivel jónak érzed magad. De... ha valaki egy ilyen carry képes karaktert választ ellenem.. le fogom rombolni őket!"

Piglet mindig is az őszinteségéről volt híres. Imád nevetgélni a csapattársaival és szereti nézni a riválisait a TV-ben is. A célja az volt, amikor a Liquidbe igazolt, mint minden más játékosnak: a Világbajnokság, és hogy bebizonyítsa  Európától kezdve a hazájáig Dél-Koreáig mindenkinek, hogy Ő a legjobb ADC amit valaha League of Legends látott.

"Még mindig azt gondolom, hogy én voltam a legjobb amikor a Team Liquid Academyhez kerültem. De az emberek akik kételkedtek bennem üzenem, hogy én nem kételkedtem magamban és csak annyit szeretnék mondani nekik, hogy én vagyok a legjobb jelenleg, főleg Észak-Amerikában."

Vajon idén jobb idényt fog futni a TL mint tavaly? Piglet magabiztossága előre lendíti a csapatot?

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET A FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!