Ez már igazi verseny: hihetetlen izgalmak a Majoron!

Ez már igazi verseny: hihetetlen izgalmak a Majoron!

Az Astralis és a Virtus.pro kerültek az ELEAGUE 2017 nagydöntőjébe!

A szombati játéknapra nem lehetett panasz, az utóbbi évek legjobb Major tornája bőven tartogatott meglepetést a nézőknek! Elsőként az egyetlen hátramaradt negyeddöntő izgalmai sokkolták a Fox színház közönségét, majd a két elődöntő hozott sokáig felejthetetlen pillanatokat!

FaZe vs. SK - 1:2 (16:7, 3:16, 5:16)
Mirage, Train, Overpass

KioShiMa már a mérkőzés legelején talpra ugrasztotta a teljes közönséget azzal, hogy a pisztolykörben 4K-t rakott a kétszeres címvédő brazilokra, és a végén 2v1 fordítást hozott le szinte null HP-val!

Az első mapon ezt a magabiztos teljesítményt végig tartani tudta a FaZe, meglepetésre el is hozták az általuk választott Mirage-t 16:7-re. Train-en a fordulás után viszont már esélyük sem volt, 3 kört tudtak a táblára rakni, mielőtt az SK kiegyenlített! Az utolsó pálya szintén elég egyoldalúra sikerült, az SK 2:1-es sikerével így kialakult az elődöntő mezőnye: az Astralis a fnatic ellen küzdhetett a fináléért, míg a Virtus.pro ellenfele az SK lett.

Astralis vs. fnatic - 2:0 (19:16, 16:5)
Cache, Nuke

Az első elődöntő első pályája a Major eddigi egyik legizgalmasabb mapjává nőtte ki magát, a fnatic a rendes játékidőben végig tartotta a lépést a világelső Astralis-szal. A hajrában 5 mappontot hárítva a svédek hosszabbításra mentették a találkozót és újult erővel vetették bele magukat a saját választású Cache-párharcba! Az idegek csatáját azonban az Astralis bírta jobban, de ennyi szép jelenetet egy meccsen már nagyon ritkán láthattunk, élményszámba ment mind a 35 kör!

A második mapra már nem tudott megújulni a fnatic, az Astralis választása tükörsimán landolt a dánok markában, amivel dev1ce-ék életük során először belőtték magukat egy Major torna döntőjébe!

Virtus.pro vs. SK - 2:0 (19:17, 16:14)

A jelenkor két legjobb csapata előrehozott döntőnek is beillő párharcot rakott elénk, szokás szerint izgalmas és idegtépő módon. Az előző két Majoron is egymásba botlott ez a két együttes, azokon a találkozókon az SK egyaránt 2:1-re kiütött a VP-t a további menetelésből. Most azonban fordult a kocka, és a beugróval játszó kétszeres címvédő fejet hajtott az évek és a rutin előtt.

A hosszabbításban is fej-fej mellett haladtak az együttesek, de a VP az utolsó pillanatban még rá tudott tenni egy lapáttal, és a hosszabbításban egy kövér gázzal áthajtottak FalleN-éken. Ezzel tehát belopták az ellenfél mapját, jöhetett a saját választású Cobblestone, mely szintén eseményekben gazdag, 30 körös fragparádét hozott. A maratoni küzdelem végén a VP stabilitása ismét megmutatta magát, az utolsó körben túljártak a brazilok eszén, és 15:14-nél Snax bekerítése felemésztette az SK maradék erejét.

Ezzel tehát kialakult az ELEAGUE Major 2017-es döntőjének párosítása! A finálé két résztvevője a története első Major döntőjére készülő Astralis, és a 2014-ben már csúcsra ért Virtus.pro lesz! A dán fiatalság tehát összecsap a lengyel nagyöregek ellen, a Major két legjobb formában lévő csapata Bo3-as meccsen dönti el, kihez kerül az 500 000 dolláros fődíj, a trófea és a semmihez sem fogható dicsőség!

A mérkőzést 16:00-tól magyar kommentár és láda drop mellett élvezhetitek, ha pedig valaki igazi szurkolói élményre vágyik, akkor az InGame esport lounge által szervezett közös meccsnézést ajánljuk!

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!