A G2 is utazik Katowicébe!

A G2 is utazik Katowicébe!

A G2 Esports lett az utolsó csapat, aki elutazhat az IEM Katowice nagy döntőjére, meghívásos alapon.

A G2 Esports nemrég jelentette be a saját honlapján, hogy meghívást kaptak az IEM Katowice League of Legends "világbajnokságára".

Egy kis túlzással a világ 8 legjobb csapata mérheti majd össze tudását február 22. és 26. között Lengyelországban, a 12 ezres Spodek arénában a 150.000 dolláros összdíjazású versenyen. A G2 most utazhat először IEM-re és mérettetheti magát nemzetközi színtéren is, miközben vezeti az EU LCS A csoportját veretlenül. 

A teljes lista végezetül az H2k, M19, Unicorns of Love, Flash Wolves, EDward Gaming, Kongdoo Monster, Rox Tigers heteshez csatlakozik utolsó résztvevőként a G2 Esports.

Joey "YoungBuck" Steltenpool a G2 edzője így nyilatkozott a meghívást követően:

Rendkívül boldogat vagyunk, hogy lehetőséget kaptunk, hogy részt vegyünk az IEM Katowice-n. Ez benne van az év 3 legnagyobb eventje között már jó pár éve és ez lesz az első alkalom, hogy részt veszünk rajta a G2 Esports-al. Nagyon motivál minket az, hogy most nemzetközileg is bizonyíthatunk és biztosan megfogunk tenni mindent azért, hogy jól is teljesítsünk.

A G2-ra vár még egy nehéz megmérettetés az IEM előtt, hiszen az EU LCS ötödik hetének nyitó meccsét ők játsszák, a szintén veretlen Unicorns of Love ellen. Igazán érdekes és szoros meccsnek nézünk elébe.

Ti kinek szurkoltok az IEM Katowice-n? Figyelemmel fogjátok követni az eseményt?

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET A FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!