Questek, 1-dropok és Deathrattle - még több infó az új Hearthstone kiegészítőről

Questek, 1-dropok és Deathrattle - még több infó az új Hearthstone kiegészítőről

A játék egyik vezető dizájnere, Mike Donais némi bepillantást engedett számunkra a kulisszák mögé.

Izgalmasan indult a mostani hét a Hearthstone-rajongók számára, hiszen a Blizzard - Ben Brode vezényletével - hivatalosan is leleplezte az idei év első kiegészítőjét, mely a Journey to Un'goro nevet kapta. Az újdonságokról, illetve az első bemutatott lapokról itt olvashattok bővebben.

Dínók, Questek, Elementálok - Minden egy helyen az új Hearthstone kiegészítőről

A Blizzard hétfő este hivatalosan is leleplezte a Journey to Un'Goro névre hallgató új kiegészítőt, az első lapokat is láthattuk belőle.

A bejelentést követően a Tempo Storm stábja interjút készített a játék egyik vezető dizájnerével, Mike Donais-vel, aki számos érdekességgel és infómorzsával tudott szolgálni a kiegészítőben érkező lapokról és mechanikákról.

Az Un'Goro legizgalmasabb újításainak a Quest kártyák ígérkeznek: ezek 1 manás Legendary spellek, melyek automatikusan a kezdőkézbe kerülnek, és valamilyen komoly feltétel teljesülésekor egy nagyon erős kártyával jutalmaznak meg bennünket. Mind a 9 class-nak lesz egy-egy egyedi Questje, melyek kapcsán az alábbi dolgok derültek ki:

  • Mindegyik Quest arra épít majd, hogy a late-game-ben komoly előnybe kerülünk a jutalomként kapott lappal
  • Bármelyik játékos körében aktiválódhatnak
  • Egy játékosnál egyszerre csak egy Quest lehet
  • A Questek a Secret slotokból használnak fel egy helyet, így csak 4 Secret lehet mellettük kint

Donais elárulta, hogy rengeteget variáltak a Questeken a fejlesztés során: volt, amikor 0 manáért jöttek, de olyan is, hogy rögtön a játékba kerültek a meccs elején. Végül a mostani verziónál maradtak, de nagyon élvezték a folyamatot - kicsit olyan volt, mint az Old Godok kitalálása a 2016 tavaszi kiegészítőnél, csak éppen nagyszabásúbb formában.

Az Un'Goro másik újdonsága, az Adapt kapcsán elhangzott, hogy nem csak Battlecry formában kell rá számítanunk. Lesznek például spellek, melyek szintén felkínálják majd a választási lehetőséget a már kint lévő lények számára, ugyanakkor Donais hangsúlyozta, hogy olyan Adapt képesség nem lesz, mely az ellenfél körében sül ki - hasonlóan a Discoverhez.

A Priest Quest kapcsán szóba került a Deathrattle-mechanika is, melyet legalább egy lap támogatni fog még a kiegészítőből. De komoly szerepe lesz az új kasztnak, az elementáloknak is, melyek Donais szerint "fontosak és nagyon királyak" lesznek.

Szóba kerültek az 1-dropok is, melyek kapcsán - a Small-Tim Buccaneer nerf tükrében - Donais elmondta, hogy sokkal óvatosabbak lesznek a jövőben. Nem nagyon fognak nagy sebzéssel rendelkező 1 manás lényeket kiadni, inkább az érdekesebb megoldásokat próbálják majd erőltetni, mint a Babbling Book.

Végezetül Donais szót ejtett az Arenáról is, amely szintén változott az új patch-csel. A dizájner elmondta, hogy további változtatások is képben vannak, és a jövőben nem fognak félni a kísérletezéstől - egyáltalán nem fognak ragaszkodni egy-egy megoldáshoz, és ha szükséges, pár havonta változtatni fognak.

A Journey to Un'Goro kapcsán a hónap közepétől kezdődően még több mindent megtudhatunk majd - március 17-én kezdődnek majd a jól megszokott lapelőzetesek.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!