Dupreeh nem evilági! Az Astralis Katowicében is megállíthatatlan volt

Dupreeh nem evilági! Az Astralis Katowicében is megállíthatatlan volt

Sokáig úgy tűnt, a FaZe méltó kihívója lesz a világ jelenlegi legjobb csapatának, dupreeh azonban egyetlen hihetetlen körrel mindent megváltoztatott.

Előzetesen sem lehetett okunk panaszra, már ami az IEM Katowice döntőjét illeti: a CS:GO-világranglistát vezető Astralis ellenfele a legnagyobbak közé vágyó FaZe volt, akik úgy tűnik, jó úton haladnak, hiszen NiKo leigazolását követően rögtön egy fináléban találták magukat.

A csapatok már két ízben is találkoztak a lengyelországi tornán: a csoportmeccset az Astralis nyerte 16:8-ra, a hármas holtverseny miatti szétlövésben azonban már a FaZe volt jobb 4:2 arányban, így az európai mix ment tovább csoportelsőként.

Volt tehát mit törlesztenie a dánoknak, a mérkőzést azonban a FaZe kezdte jobban, akik magabiztosan indítottak első saját mapjükön: végül meg is nyerték Cache-t 16:9-re, ami - előzetesen ennyit elmondhatunk - a döntő legnagyobb különbségű pályája volt.

A második map Overpass volt, ahol egy ideig fej-fej mellett haladtak a csapatok, ám egy jó szériának köszönhetően a FaZe ismét előnybe került. Ekkor azonban jött a döntő fordulópontja, amikor dupreeh 11:9-es FaZe vezetésnél valami nem evilágit produkált...


(érdemes megnézni a "sallangmentes" változatot is!)

A dán játékos szenzációs Desert Eagle ace-e túlzás nélkül a meccs fordulópontja volt, a következő hét körből ugyanis hatot az Astralis nyert, így végül egyenlíteni tudtak. Sőt, a FaZe ezt követően már csak egyetlen kör erejéig vezetett az egész döntőben: a negyedik map pisztolykörét tudták lehozni, ám az Astralis itt is gyorsan fordított, majd elhúzott 5:1-re.

Az izgalmak persze nem múltak el, 13:13-as állásnál még úgy tűnt, bármi lehet, és szükség lehet akár az ötödik mapre is. Egy taktikai szünetet követően azonban az Astralis bevitte a végső ütést: három zsinórban nyert körrel övék lett Inferno is.

FaZe 1:3 Astralis

16:9 (Cache), 12:16 (Overpass), 12:16 (Nuke), 13:16 (Inferno)

Folytatódott tehát az Astralis menetelése: a januári ELEAGUE Major után az IEM Katowice bajnoki címét is zsebre tették - összesen 104.000 dollárt lőttek össze maguknak a lengyelországi tornán.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!