VIDEÓ: Desert Eagle meta indult a Tec-9/Five-Seven körök helyett

Az IEM Katowice versenyét a Desert Eagle nagy visszatéréseként is emlegethetjük, lassan egyedül felváltja a többi pisztolyt.

Arról, hogy az UMP hogyan vette át a Famas és a Galil helyét, már korábban is írtunk, az IEM Katowice meccsei alatt azonban újabb metaváltozást figyelhettünk meg. A versenyt a Desert Eagle nagy visszatéréseként is emlegethetjük, ami lassan egyedül felváltja a többi pisztolyt.

Látható az IEM Katowice össze fragjét bemutató tortán, hogy a killek 4%-a Desert Eagle-lel esett. Pisztolyok közül csak az USP előzi meg, nála 5%-ot mutat a statisztika, a Glock és a Tec-9 viszont csak 3-3%-al szerénykednek, a Five-Seven pedig fel se fért a tortára. A futás közben is pontos golyószóró pisztoly helyett a lassabb, statikusabb körökre építő, de azokban sokkal jobban használható Desert Eagle tehát mostanra kivívta az népszerűségi lista első helyét. Az eco és a force köröket simán uralta a dezi, de gyakran előfordult, hogy már a pisztolykörben is rávettek a játékosok, annyira erős.

A számok persze nagyban köszönhetőek annak is, hogy a két döntőbe jutott csapatban talán a világ legjobb dezi játékosai ültek, NiKo a fegyver legnagyobb specialistája a mostani mezőnyben, egy kevlár nélküli eco szituban is képes eldönteni vele a kört.

Dupreeh varázslatos villanásáról pedig már eddig is ódákat zengtünk, de nem lehet eleget mutatni, amit a döntőben művelt a FaZe ellen, ráadásul a lélektanilag legjobb pillanatban!

A Desert Eagle erejét látva csak remélni tudjuk, hogy a klasszikus fegyvernek nem érkezik a közönség által követelt nerf, amin több pisztoly, köztük a mostanra kicsit háttérbe szorult CZ és Tec-9 is átesett már!

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!