Eddig tartott Doublelift visszavonulása

Eddig tartott Doublelift visszavonulása

Doublelifttel próbálja megmenteni a süllyedő hajót a Team Liquid.

Az idei szezon elején WildTurtle visszatért a TSM-be, miután Doublelift úgy döntött novemberben, hogy pihenőre van szüksége, kicsit foglalkozna a magánéletével és kipróbálja a normális hétköznapokat is, mivel ahhoz nem nagyon volt szerencséje LoL karrierje miatt. Január végén már arról beszélt a streamjén, hogy gondolkozik a nyári visszatérésen.

Eddig bírta a tétlenséget Doublelift, nyáron már visszatérne a profikhoz

A korábban a profi karrierrel szemben vokális Doublelift streamen erősítette meg, hogy nyáron visszatérne a színpadra.

Nem kellett nyárig várni, ugyanis Steve "Liquid112" Arhancet, a Team Liquid tulajdonosa tegnap jelentette be, hogy csatlakozik hozzájuk Doublelift, legalábbis a tavaszi szezonra, ami egyben azt is jelenti, hogy Youngbin búcsúzik a kezdő pozíciótól. 

A múlt héten úgy láttuk, hogy Youngbin még nem áll készen arra, hogy olyan eredményeket mutasson az LCS-ben, mint amilyeneket mi szeretnénk, ezért egy újabb változtatásra volt szükség.

A TSM csapata, ahol DL ebben a szezonban is csere volt eddig, megerősítette, hogy valóban a Team Liquidnél fog játszani a szezon többi részében, de ez semmit nem változtat azon, hogy nyáron ugyanúgy szeretne megküzdeni a TSM ADC helyéért. Ez nem fogja azonban WildTurtle pozícióját veszélyeztetni, ugyanis, ha megfelel Doublelift a próbákon, akkor egy hat emberes rostert terveznek két lövésszel a továbbiakban.

Nem terveztem nyár előtt visszatérni, de rá kellett jönnöm, hogy az a sorsom, hogy profiként játsszak. A Team Liquidnél eltöltött idő segíteni fog engem abban, hogy visszaszokjak a versenyszerű szférához és előkészüljek majd a TSM tryoutokra nyáron.

Úgy tűnik, mindkét félt a puszta érdek motiválja ebben, de nem tudni, ez mennyire lesz elég, mivel már most induláskor tudott, hogy Doubleliftnek esze ágában sincs maradni a Team Liquidnél, inkább csak gyakorlásként tekint rá. Másik oldalról viszont, a csapat nincs olyan helyzetben, hogy ezzel komolyabban foglalkozzon, mert jelenleg a túlélésük a tét és valószínűleg bármilyen segítséget elfogadnak ezen a ponton.

A nagy hírre már többen is reagáltak, köztük az újságírók és riporterek ikonikus figurája, Duncan 'Thorin' Shields. Ha beszéltek angolul, érdemes megnézni, többek közt Reginald (a TSM tulajdonosa) véleményét is kikérte korábban, hogy pontosan mi történt. Regi azt mondta, hogy jelenleg nincs akkora gáz, hogy hirtelen le kéne váltani WildTurtle-t, ezért nem játszik náluk aktívan most DL, viszont szívesen látják őt nyáron, ha jól teljesít, de szezon közbe nem akarják felbontani a csapatot. Ezért szüntették meg ilyen gyorsan a szerződését, hogy csatlakozni tudjon a Team Liquidhez, másképp ugyanis a Riot szabályzásai szerint nem lehet, nincs olyan, hogy kölcsönadunk egy játékost.

Elég lesz Doublelift ahhoz, hogy a megújult lineup valami csodát tudjon művelni még a szezon végéig?

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!