Starix feleslegessé vált, menesztik a Na'Vi-ból

Starix feleslegessé vált, menesztik a Na'Vi-ból

A vezetőség úgy döntött, tovább már nincs szükség a csapat coach-ára. A legutóbb meccseken már a szerverre se ment fel starix.

A Na'Vi háza táján egyértelműen gondok vannak. Mióta Zeus elhagyta a csapatot és a Valve bevezette coach-szabályát, az ötös egyértelműen szenved a karakteres irányító hiánya miatt. Nem állnak össze a körök, kiismerhető a repertoárjuk és nem képesek olvasni az ellenfél lépéseit úgy, mint korábban. Az irányítói posztot megöröklő seized még korántsem igazi vezér, és saját játékára is kevésbé tud az hívások mellett összpontosítani, van tehát gond bőven.

Az EnVyUs elleni kettős győzelem önbizalom növelésnek jó volt az ESL Pro League legutóbbi játéknapján, de ha végignézitek a névsort, valaki bizony hiányzik a csapat mellől. Starix helyett a csapat elemzője, Andinho állt az ötös mögött a meccseken, és az is elég beszédes, hogy a Spodek Aréna falai között sem lehetett látni starix-ot, a kiesés után egyszer csak eltűnt a csapat mellől.

"Sokáig az árnyékba húzódtam, hogy ne legyek szem előtt. A háttérből segíteni nekem eddig bőven elég volt, talán most itt az idő váltani!" - áll Andi posztjában. Ezután már biztosra vehető, hogy starix távozik, de a csapat egyelőre nem kommentálta hivatalosan az esetet. A találgatások persze egyből megindultak, hiszen Andi egyelőre csak ideiglenesen kapta meg a bizalmat. Sokan úgy vélik, a Na'Vi egykori játékosa ceh9 ül a helyére, mások szerint a FlipSid3-al bukdácsoló B1ad3 lesz a Na'Vi új coach-a.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!