Ennyit zuhant a Shaman népszerűsége, 5 pakli küzd az első helyért

Ennyit zuhant a Shaman népszerűsége, 5 pakli küzd az első helyért

A nerfek következtében alapos átrendeződés történt a metában - mutatjuk, mit jelent mindez a számok tekintetében!

A hónap elején léptek érvénybe a Hearthstone-ban a legutóbbi nerfek, melyek következtében a Small-Time Buccaneer és a Spirit Claws is gyengült. Ez természetesen a metára is kihatással volt: ez kiderült a Tempo Storm előző heti jelentéséből is. Most azonban egy számokkal megalapozott összesítést is meg tudunk nézni a játékkörnyezet alakulásáról - szokás szerint a Vicious Syndicate tálalásában.

A két dolog, amire leginkább számítani lehetett valóban bebizonyosodott a számok alapján:

  • Az Aggro Shaman egyértelműen visszaesett
  • A Pirate Warriort nem érintette annyira érzékenyen a STB gyengítése, hiszen a pakli legerősebb kezdése továbbra is megmaradt

A rangsor élén ennek megfelelően a Pirate Warrior díszeleg, ritkán látott, 55 százalék felett győzelmi aránnyal, de összesen 5 féle pakli jutott 52 százalék fölé, ami azt jelenti, hogy jelenleg 5 deck található Tier 1-ben, amire nagyon rég nem volt már példa. A kalózok mellett az új trendként felbukkanó Water paklikat két class is képviseli az élmezőnyben (Warrior és Rogue), emellett az egyértelműen Tier 1-be jósolt Jade Shaman, valamint a SMT nerfeléséből talán legtöbbet profitáló Dragon Priest került még be a Top 5-be.

A Tier 2 deckek közül mindenképpen említést kell tenni a Zoolockról, mely szinte teljesen eltűnt a Gadgetzan utáni metában, most azonban visszatérni látszik. Lássuk a konkrét számokat, melyek a ladder egészén mutatják az aktuális helyzetet.

(Tier / Pakli / Győzelmi Arány)

T1 | Pirate Warrior - 55.01
T1 | Dragon Priest - 53.86
T1 | Water Warrior - 53.66
T1 | Mid-Jade Shaman - 52.69
T1 | Water Rogue - 52.32

T2 | Aggro Shaman - 51.44
T2 | Zoo Warlock - 51.40
T2 | Dragon Warrior - 50.87

T3 | Jade Druid - 49.83
T3 | Miracle Rogue - 49.79
T3 | Reno Warlock - 49.35
T3 | Malygos Druid - 48.86
T3 | Tempo Mage - 48.55
T3 | Aggro Rogue - 48.48
T3 | Malygos Rogue - 48.22
T3 | Anyfin Paladin - 47.73
T3 | Reno Mage - 47.40

T4 | Control Shaman - 46.63
T4 | Secret Hunter - 44.84
T4 | Reno Priest - 44.46
T4 | Midrange Hunter - 44.39
T4 | Control Warrior - 42.83
T4 | Jade Rogue - 42.49

Népszerűségi lista

Az egyes paklik hatékonysága mellett érdemes megnézni a népszerűségi listát is, hiszen ezen is jól láthatóak a változó meta hatásai. A Shaman a nerfek előtti időszakban szinte folyamatosan 30% felett volt, most azonban óriásit zuhant - jól mutatja a class korábbi dominanciáját, hogy így is második még mindig a Pirate Warrior mögött. A meta azonban olyan szempontból mindenképpen egészségesebb, hogy 20% fölött nincs egyik class sem.

Ahogy az alábbi ábra is mutatja, a Warrior, a Druid és a Shaman nagyjából fej-fej mellett áll jelenleg, mögöttük - némi szünettel - a Rogue, Warlock, Priest, Mage kvartett következik, a sort pedig továbbra is a Paladin, Hunter páros zárja jókora lemaradással.

A Pirate Warrior nemcsak a Tier listát vezeti, népszerűségét tekintve is az első helyen van, megelőzve a két Jade decket. 

1. Pirate Warrior - 13.01%
2. Jade Druid - 11.41%
3. Mid-Jade Shaman - 10.72%
4. Reno Warlock - 7.78%
5. Dragon Priest - 6.42%
6. Reno Mage - 4.29%
7. Miracle Rogue - 3.95%
8. Reno Priest - 3.58%
9. Zoo Warlock - 3.18%
10. Water Rogue - 3.10%
11. Dragon Warrior - 2.96%
12. Tempo Mage - 2.95%

(A beszámoló a március 1-7. közötti időszak alapján készült, 77 ezer meccs adatai alapján. További statisztikák itt.)

Kövess Minket!