Most már biztos, ez lesz minden idők eddigi legdurvább Minor versenye!

Most már biztos, ez lesz minden idők eddigi legdurvább Minor versenye!

A PGL Major európai Minorján nagyobbnál nagyobb nevek csapnak majd össze, 5 ESL Pro League-ben szereplő együttes is ott lehet.

A CS:GO történelemben voltak már erős Minorok, de a PGL 2017-es Major tornája előtti európai selejtezőhöz fogható egy sem. A Major kvaliról kiesett NiP és a forgatások miatt mindent előről kezdő EnVy vezetésével brutális lineup vár ránk.

Az európai Minor tornák mindig nyolc csapattal zajlanak, ahonnan két együttes jut be a Major kvalifikációs versenyére, a szabályok szerint ez most se lehet másként. Az viszont már más kérdés, hogy ez a nyolc csapat kikből tevődik össze.

A DreamHack által szervezett Minorokon mind a nyolc helyet online selejtezőkön lehetett kiérdemelni, négyen az elsőből, négyen a másodikból jutottak be. Meghívás csak
két selejtező zárt kvalifikációjában volt, a 16 csapat közül aztán győzzön a jobb, az első négy jutott a Minorba.

Az ELEAGUE előtti, szintén PGL által szervezett EU Minor már máshogy nézett ki, a nyolc helyből négyet meghívottaknak tartottak fent, és a két selejtező így csak 2-2 helyet biztosíthatott a kvalifikálni vágyó együtteseknek.

Akármelyik változat is lesz nyáron a befutó, nagy nevű jelentkezőkben nem lesz hiány. A teljesség igénye nélkül nézzük, kik jöhetnek szóba a júniusi verseny résztvevőiként:

  • ott lehet akár 5 ESL Pro LEague csapat, a NiP, EnVyUs, Heroic, Kinguin, LDLC ötös
  • bejuthat a világranglista Top30-ban tanyázó BIG, Epsilon, Space Soldiers, iGame, Rogue ötös bármelyike
  • odaérhetnek az ESL Pro League előszobájának tekinthető ESEA Premierben jelenleg feljutás küszöbén álló csapatok közül az eFuture és az ALTERNATE
  • meglepetést okozhat az online ligákban remeklő, hamvaiból feltámadó Tricked és a DenDD
  • végül, de nem utolsó sorban ott lehet a frissen alakult PENTA, vagy éppen Maikelele készülő csapata.

Ez máris 16 csapat, a mindössze nyolc kiadó helyre, akik közül csak kettő juthat be! Komolyan mondom erősebb a mezőnye, mint a DreamHack Lipcse főtáblája! Őrült Minor lesz, az biztos, lehetetlen megtippelni, melyik nyolc csapat kerül majd a nyolc közé.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!