Beigazolódtak a pletykák, Pimp-nek ennyi volt a Liquid kaland

Beigazolódtak a pletykák, Pimp-nek ennyi volt a Liquid kaland

Újabb távozót jelentettek be a Liquid csapatánál, Hiko után Pimp is más vizekre evez, új ötödik egyelőre nincs.

S1mple távozásával hatalmas űr keletkezett a Liquid Major döntőig jutó csapatában, hiszen hasonló stílusú játékos nagyon kevés akad a jelenlegi CS:GO metában. A választás végül a dán Pimp-re esett, aki ugyanúgy képes helytállni rifle-lel és AWP-vel egyaránt, és nemzetközi tapasztalatnak sincs híján. Ezt a Liquiddel vívott versenyeken meg is mutatta, hamar beilleszkedett a csapat játékába:

Mostanra azonban mégiscsak elérkezett a szétválás pillanata, Pimp és a Liquid külön utakon folytatják. Az esetleges távozás hírét már a héten megszellőztették, a játékos már el is köszönt a szurkolóktól és csapattársaktól:

Hogy Pimp hol folytatja karrierét, illetve hogy ki érkezik a helyére a csapat ötödik posztján egyelőre kérdéses, csak találgatni lehet a lehetséges forgatókönyvek közül. Sokan azt sem zárják ki, hogy Hiko visszatér, és teljes amerikai line-uppal vágnak neki a szezon hátralevő részének. Valamint az is megeshet, hogy tényleg érkezik a RUSH-mixwell páros az OpTic-ból, ebben az esetben jdm napjai Pimp-hez hasonlóan meg lennének számlálva a csapatnál.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!