Pont került egy fontos dilemma végére az e-sportban

Pont került egy fontos dilemma végére az e-sportban

Vagy esportban? Na pont erről beszélünk - de nyugalom, máris tisztázzuk a helyzetet.

Esport? E-Sport? Vagy esetleg eSport? Jelentéktelennek tűnő, mégis fontos kérdés ez, hiszen ahogy növekszik ez a jelenség és a komplett iparág, úgy válik maga a szó is egyre ismertebbé. De hogyan kell írni pontosan? Ez az, amire eddig még nem létezett egyértelmű válasz, mostanra azonban sikerült végre tiszta vizet önteni a pohárba!

Nézzük először a nemzetközi helyzetet, azon belül is az angol szót, hiszen a világ egésze ilyen kontextusban találkozik az elektronikus sporttal. Az Associated Press szerkesztői nemrégiben bejelentették, hogy nagy tanácskozás után úgy döntöttek: bevezetik a kifejezést a kivételek közé. Ennek következtében úgy kell majd írni, mint például az emailt is: esport. Vagyis egyben, kötőjel nélkül.

Csak hogy bonyolódjon a helyzet, Magyarországon pont ellentétes döntés született. Idehaza is megszületett az igény arra, hogy legyen egy hivatalos álláspont az esport kifejezés írásmódjára, az MTA pedig azt a döntést hozta, hogy az e-sport a helyes változat, kötőjellel.

"Az e-sport a szabályoknak megfelelő írásmód." - szerepel a Nyelvtudomány Intézet állásfoglalásában.

Lényeg a lényeg: az esportot mostantól mi is e-sportnak fogjuk nevezni, tartva magunkat a hivatalos állásponthoz - az Esport1 persze nem változik, hiszen nem köznévről van szó. Adjátok tovább ti is az igét, hogy mostantól a helyes írásmód terjedjen!

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!