Hihetetlen meccsek és lökdösődés az NA LCS-be jutásért

Hihetetlen meccsek és lökdösődés az NA LCS-be jutásért

Ha Santorin visszavonul, úgy fejezi be a karrierjét, ahogy elkezdte: wardként.

A tegnapi nap Észak-Amerikában is lezajlott az a torna, ami során kiderül, hogy melyik Challenger Series csapat jut be az LCS-be és melyik jelenlegi LCS csapattól kell elbúcsúznunk. A 4 csapat, akik a feljutásért, vagy éppen a bennmaradásért játszottak, a Team Liquid, Team EnVyUs, valamint a két kihívó, a Gold Coin United és a eUnited. 

Hogy nézett ki a lebonyolítás?

Az LCS 9-10. helyezett csapatai mérkőztek meg a Challenger Series 1-2. helyezett csapataival, de kvázi double-elimination, azaz kettős kieséses rendszerben. A két párosítás győztesei és vesztesei egymás ellen játszottak a második fordulóban. A "felső ág" győztese kvalifikálta magát az LCS-be, míg az alsóág győztese megpróbálhatta még egyszer a felsőág vesztese ellen. Képen egyszerűbb, szóval itt van:

NA LCS promotion tournament

Az EnVy a Gold Coinnal kezdett, míg a Liquid az eUnited-dal nyitott. Az alapszakasz során is gyengélkedő EnVy most sem szerepelt túl jól, az első szériát 3-1-re kapták ki. A Doublelift-et segítéségül hívó Liquid simán vette az első akadályt, ők 3-1-re győztek.

Team EnVyUs 1-3 Gold Coin United

Team Liquid 3-1 eUnited

A második fordulót, már este rendezték meg, itt TL - GCU és NV - EU meccseket játszottak. A Liquid vért izzadt a bejutásért, a GCU ellen csak egy nagyon szoros 3-2-vel sikerült kivívniuk a továbbjutást, a mindent eldöntő, 5. meccsen úgy tűnt, Pigletet megszállta Faker szelleme és olyan meccset játszott Ahrival, hogy azt még sokáig emlegetni fogják. A másik ágon az EnVy is összekapta magát és 3-1-re legyőzték az eUnited csapatát, akiknek így végleg szertefoszlottak az LCS-es álmaik.

Team Liquid 3-2 Gold Coin United - BEJUTOTT A LIQUID

Team EnVyUs 3-1 eUnited - KIESETT AZ EUNITED

Maradt tehát a GCU és az NV az utolsó NA LCS helyért a nyári szezonra. Rendkívüli, oda-vissza adogatós, teljes BO5-ös szériát láthattunk, de végül a GCU megint egy hajszállal maradt le az LCS-ről, hiszen az egész alapszakaszban gyengélkedő EnVy magához képest jobban játszott, mint talán a teljes tavaszi szezonban. A vége 3-2 az EnVyUs javára, ezzel az is eldőlt, hogy az NA LCS mezőnye teljesen ugyanaz lesz nyáron, mint a tavaszi szakasz során.

A torna legszebb megmozdulása pedig az NV-s LirA nevéhez fűződik, aki Lee Sinnel villant óriásit a mindent eldöntő meccs legvégén.

Gold Coil United 2-3 Team EnVyUs - ENVYUS BEJUTOTT

Persze botrány nélkül most sem maradtunk. Az első körben, amikor a Liquid az eUnited ellen játszott, a második meccs után a TL menedzsere állítólag meglökte az EU dzsungelesét, Giliust. Többen állítják, hogy ez valóban így történt, a Riot Games pedig már vizsgálja az esetet, arról még nem tudni, hogy várható-e bármiféle szankció az ügyben. Mindenesetre, ha valóban így történt, az rendkívül lealacsonyító lenne a Liquid számára, ilyen sportszerűtlen húzást egy ilyen fontos meccsen eddig egyetlen profi csapattól sem láthattunk, reméljük, hogy ez így is fog maradni.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!