Simán nyert a Sensei, nálunk bodito lett az MVP!

Simán nyert a Sensei, nálunk bodito lett az MVP!

Magyar csapat zsebébe került az 1000 dolláros fődíj, FLASH-ék végig magabiztosan meneteltek.

Mapveszteség nélkül söpörte be a 300 000 forintos fődíjat FLASH-ék csapata, a Sensei szó szerint átgázolt a teljes mezőnyön. A legjobb nyolc között még Bo1-ben, utána az elődöntőben és a döntőben is Bo3 keretek között kellett bizonyítaniuk Európa feltörekvő csapatai ellen, de a szoros vereségnél többet egyik ellenfél sem tudott felmutatni a végén.

A fináléban az előzetesen esélyesebbnek tartott ACG alaposan belenézett a vétókba, hiszen sikerült kiválasztaniuk a Sensei egyik legerősebb mapját, Mirage lényegében a csapat második otthonának számít. Ennek megfelelően 16:7-re el is hozták az ellenfél pályáját, saját mapjukon pedig bár szorosabb eredménnyel, de behúzták a győzelmet, ezzel megnyerve az egész versenyt, és a 300 000 forintos fődíjat is.

A döntő és az egész torna legjobbjának bodito-t tekinthetjük, aki szinte minden fontos mutató alapján a verseny élmezőnyében végzett. A HLTV ratingtől a a K/D arányon és a körönkénti killek számán át egészen az 1+ fraggel zárt körökig és körönkénti fejlövésekig mindenhol felbukkant a neve. Öröm látni egyébként, hogy egy ilyen erős mezőnyben mennyire szépen helyt álltak a magyar játékosok, nem csak csapatként, de az egyéni statisztikák terén is.

A nagy öröm ellenére persze a hibákat sem hagyhatjuk szó nélkül, akadt ugyanis két fontos statisztika, ahol a verseny egészét elnézve igencsak gyengén szerepelt a csapat. Az egyik a nyitópárharcok megnyerésének százalékos aránya, ahol győztes csapatként is csak egy játékos neve bukkant fel a Sensei-ből, de Barcode 53,7%-án is volna mit javítani. A másik a körönkénti AWP killek száma, ahol szintén Barcode végzett a legjobb helyen, de a 0.23 még mindig azt jelenti, hogy a magyar csapat legjobb AWP-s teljesítménye az volt, ha valaki 5 körönként megölt vele egy embert.

A Stream.me Gauntlet online versenye egyébként pont jókor érkezett, a srácok ugyanis ma délután már repülnek is Koppenhágába a CPH Games csoportkörére, az önbizalom növelő győzelem reméljük extra erőt ad majd a srácoknak a LAN-on!

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!