Itt az utolsó esély az ESL SEC nemzeti döntőbe bejutni!

Itt az utolsó esély az ESL SEC nemzeti döntőbe bejutni!

A LAN döntő Bulgáriában lesz, a tét 5000 euró!

Hat hely már elkelt a nyolc fős nemzeti döntőben az ESL SEC 5. évadának LoL versenyén, így az utolsó nyílt selejtező dönt arról, hogy melyik két csapattal egészül majd ki a hazai finálé! Régiós szinten ez jelenleg az egyik legnagyobb League of Legends verseny: a maga 5000 eurós (bő 1,5 millió Ft) összdíjazásával még a SEC-ek történetében is ez lesz a legnagyobb pénzdíjas torna. 

ESL SEC LoL csapatok

A lebonyolítás szerint 4 meghívott csapat, valamint két selejtező első két helyezettjei adják a nyolcas mezőnyt. A direkt résztvevők a THR, a myRevenge, a HoP és a WiLD, míg az első nyílt selejtezőn a N1ce 6aming és a Beautiful Talented Men szerepeltek eredményesen, ezzel biztosítva a helyüket a magyar fináléban. Ráadásul a két végső bejutónak jutottak epic pillanatok is, pl. ez a zseniális 1v1:

A verseny azonban folytatódik, méghozzá Pénteken 18 órától! 

Ez az utolsó esélyetek arra, hogy összeszedjétek a csapatot és nevezzetek a versenyre, hogy esélyetek legyen a legjobb magyar, majd később nemzeti csapatokkal megmérkőzni! Jelentkezni ITT tudtok ma délután a verseny kezdetéig. Természetesen a legjobbak meccseit élőben is közvetítjük, méghozzá a Magyar Esport TV-vel karöltve, a kommentátorok pedig már a megszokott páros, LordRyder és Garyan lesznek!

Élő videó megtekintése innen: esporthuLOL – www.twitch.tv

Versenyezzetek, vagy szurkoljatok a magyar csapatoknak!

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!