Indul az Adria Masters, a meghívottak között a Sensei!

Indul az Adria Masters, a meghívottak között a Sensei!

Hamarosan indul az Adria Masters ligája!

Az Adria Masterst tavaly decemberben rendezte az Efrag, melyet belgrádi stúdiójukban vezényeltek le. Ahogyan most, akkor is volt magyar résztvevője a versenynek, ám ezúttal nem a TwisteD kapott lehetőséget, akik legutóbb a csoportkörben búcsúzhattak a versenytől, hanem a Sensei!

Magyar CS:GO csapat az Adria Masters döntőjében!

Több százezer forint jár a győztesnek, Flash volt csapata is a nevezettek között.

Az Efrag bejelentése alapján az Adria Masters Series 1 inkább egyfajta folytatása annak, amit decemberben elkezdtek. Elsőként megemelték a széria díjazását 1 000-ről 5 000 dollára! Ezért a közel másfél millió forintos nyereményalapért 16 csapat versenyezhet majd egy online ligában, aminek végén a 4 legjobb csapat az offline döntőben mérheti össze tudását. A verseny online része április 27-én veszi kezdetét, ahol 4 csoportban fognak küzdeni a csapatok.

Eddig 10 résztvevő neve ismert, de további 4 csapatot fognak meghívni, illetve két helyet online kvalifikációval töltenek be. Ezt április 22 és 23-án rendezik, itt lehet regisztrálni rá.

A versenyformátum ezúttal GSL rendszer lesz a csoportkörben, Bo3 meccsekkel. Erről röviden annyit kell tudni, hogy az első párosítás győztesei egymással játszanak, ennek a győztese továbbjut; míg a vesztesek párharcának nyertese a másik 1-1-es állású csapattal játszik a továbbjutásért. Tehát két csapat jut tovább minden csoportból, akik egyenesági kieséses rendszerben folytatják a bajnokságot.

Ebből a szakaszból a legjobb 3 jut tovább és egy 4. csapat csatlakozik hozzájuk a wild card kvalifikációról, amit a helyi, azaz szerb csapatoknak tartanak fent. A talpon maradt 4 csapat már nem online csap össze, hanem a belgrádi PlayIT-en, május 27-én!

Mindenkit csak biztatni tudunk a kvalifikációs részvételre és sok sikert kívánunk a Senseinek, hogy helyt álljanak a régió legjobb csapatai ellen az egy hónapon átívelő versengésben!

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!