Magyar csapattal jön a Balkan Pro League!

Bejelentették a Balkan Pro League-et és az Euroleague-et!

Idén ismét visszatér a Balkan Pro League, melyet ezúttal az Arcanebet.com és a GameAgents közös munkájával hoznak el nekünk. Tavaly két csapat is képviselte hazánkat ebben a ligában, egészen pontosan az akkori Revolte, mely kicsit átalakulva, de Corvini néven létezik még és a Pixel, mely Mat1 csalási botrányát követően teljesen más felállásban küzdött. Komolyabb eredményt viszont egyik csapat sem ért el, így Magyarországról nem ők, hanem a Sensei érkezik majd meghívottként a ligába!

A Pixel és a Revolte is a meghívottak közt az 5000 dolláros VitalBet Balkan ProLeague-ben

Azt egyelőre nem tudni, hogy most akkor pontosan mi is van a Pixellel.

A liga április 26-án startol, egy nappal az Adria Masters indulása előtt, ahol több csapat is érintett lesz a BPL-esek közül. A közel másfél hónapig tartó bajnokság körmérkőzéses rendszerben zajlik majd, azaz két Bo1-et játszik mindenki mindenkivel. A rájátszásba a 4 legjobb csapat kerülhet be a 8 résztvevő közül.

Jelenleg 6 meghívott csapat neve ismert a 3 500 dolláros összdíjazású versenyről, a maradék két helyet egy nyílt kvalifikációval töltik majd be, melyet április 24-én és 25-én tartanak online. A selejtezővel kapcsolatos információkat és a regisztrációt itt kell keresni.

esport csgo counterstrike cikk tbr balkan pro league bejelentes

Eddig komolyabb különbséget nem fedeztünk fel a tavalyi lebonyolításhoz képest, ám itt jön a képbe a partnerként beszálló GameAgents, akik elindítják saját ligájukat, az Euroleague-et! A kettő úgy kapcsolódik egymáshoz, hogy a Balkan Pro League legjobbjai nem csak pénzt, de helyet is nyernek maguknak az Euroleague-ben, ahol további 7 régió (CIS, Balti-államok, Észak-Európa, Ibériai-félsziget, Közép-Európa, Nyugat-Európa és UK) csapatai küzdhetnek meg egymással. 

Emellett egy alsó divíziót is indítanak a lemaradt csapatok számára, ez lesz az Open League, ahol a csapatok 4 héten át küzdhetnek egy svájci formátumban, majd a 16 legjobb egyenesági kieséses rendszerben folytatja a versenyt, Bo3-ban. A döntősök egy 750 dollár feletti nyereményalapon osztoznak majd és bejutnak a következő regionális Pro League-be. Erre május 5-ig lehet jelentkezni itt.

Az Euroleague-ben összesen 16 csapat küzdhet majd, őket 4 csoportra osztják, ahol GSL formátumban játszanak majd egymással. A 4 legjobb csapat pedig egy LAN döntőben kerül össze egymással, ahol az egyelőre nem ismert, ám tisztességesen kövérnek vallott pénzdíjért harcolhatnak és az Euroleague kupájáért!

A GameAgents tervei szerint mind a 8 regionális divízió elindul még idén, valamint a következő szezonban már egységesen, egy időben indul majd az összes és a legvégén tartják meg az Euroleague-et, melybe az idei regionális ligák legjobbjai kerülnek be!

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!