Két éve várunk erre a pillanatra: Vizicsacsi felülhet Európa trónjára

Két éve várunk erre a pillanatra: Vizicsacsi felülhet Európa trónjára

Az örök mumus G2-t kell legyőzniük az EU LCS fináléjában.

Éppen valamelyik nap dobott fel a Facebook egy kétéves emléket, ahogy néhány ismerőssel együtt nézzük Kiss "Vizicsacsi" Tamás és a Unicorns of Love első szezonját, annak is a nagydöntőjét a Fnatic ellen. Már az óriási csoda volt, hogy az akkori UOL az egész szezon alatt szinte hibátlanul játszó SK Gaminget 5 elképesztő meccsen, PowerofEvil baron lopásával és Kikis zseniális Gnar játékával legyőzve, újoncként bejutott az európai fináléba.

És jézusom, milyen játékosok voltak az akkori SK-ben: Svenskeren (most a TSM junglere), Forg1ven (a nyugati világ egyik legjobb lövésze), Fox, a később UOL-ban is megforduló mides. Az UOL 2015-ös ötöséből mostanra csak a két alapember, Vizicsacsi és Hylissang maradt: Kikis a Fnatic Challenger csapatát erősítette idén, PowerOfEvil egy gyászos Origen szezon után a Misfitsben ragyog újra, Vardags meg leginkább eltűnt a süllyesztőben.

Az epic elődöntőt egy epic döntőt követte, a Fnaticot is sikerült 5 meccsen át szorongatni, de a végén a rózsaszín pónik csak az ezüstéremnek örülhettek. Azóta nem játszott döntőt az UOL, de a szezonok során mindig is erős középcsapat maradt még annak ellenére is, hogy bő két év alatt kb. 20 játékos fordult meg a csapatban. Óriási munkája van ebben az edzőnek, Sheepy-nek és persze az alapembereknek, Csacsinak és Hylissangnak, akik olyan környezetet teremtettek a játékosaik számára, amelybe pillanatok alatt be tudnak illeszkedni.

Az UoL eddigi eredményei az EU LCS-ben

  • 2015 tavasz 2. hely
  • 2015 nyár 4. hely
  • 2016 tavasz 5-6. hely
  • 2016 nyár 4. hely
  • 2017 tavasz ??

Persze voltak bőven mélypontjaik, az első éppen 2015 nyarán, amikor három meccsből egyet kellett volna megnyerniük a vb-hez, de nem sikerült, akkor épp teljes szétesésben volt a csapat, no meg elmaradt az áhított vb szereplés is. Aztán 2016 tavaszán úgy tűnt, hogy erős lesz ismét a gárda, de a szerencsétlen körülmények közbeszóltak, a veterán jungler, Diamond vízumproblémák miatt nem utazhatott be Németországba, a gyors pótlás pedig nem sikerült, egyetlen szezon alatt 4 különböző junglerrel játszottak, esély se volt a jó szereplésre, már a playoff is kész csoda volt.

Aztán nyárra valami megváltozott. A csapat mára ikonikussá vált figurája, Khagneur Sheepyvel az oldalán az alapoktól kezdte el felépíteni a gárdát, tehetségesnek tartott ismeretleneket hívtak be, (Veritas, Exileh, Move), a háromból kettő pedig nagyon jónak bizonyult, Exileh mindössze 10 hét alatt (ameddig a nyári alapszakasz tartott) az 1-7-es OTP Yasuoból top2 európai midessé nőtte ki magát, a vb azonban itt is elúszott, de már egy még vékonyabb hajszálon, lényegében egyetlen teamfight-on a Splyce ellen.

A koreaiak mentek, újabb tehetségek jöttek: a török TCL MVP-je, a mindössze 17 éves Xerxe, valamint az utolsó pillanatban berántott Samux is jó választásnak bizonyultak, előbbi mindjárt az első szezonjában a tavasz felfedezettje lesz, de simán pályázik az MVP címre is. Év elején a csapatok az interjúkban már emlegették, hogy erősnek néz ki az UOL, de egyedül Csacsiék mondták azt magabiztosan, hogy ez az ő szezonjuk, simán top2 lesznek. Nos, így is lett, egyrészt csoportelsők lettek, megelőzve az H2k-t, majd az elődöntőben elég simán, 3-1-re verték a Misfits csapatát.

1-13 a rivális elleni mérleg

A G2 azonban az eddigi legkeményebb falat lesz. Amióta ez a két csapat találkozik egymással, az örökmérlegük 13 győzelem és 1 vereség a G2 javára. Ráadásul két teljesen különböző játékstílusról beszélünk: a G2 mindig is az óvatosabb, biztonsági játékos, majd szép lassan befejezzük, nem kockáztatunk stílus képviselője volt, az átlagos meccshossz náluk az egyik legtöbb Európában. Ezzel szemben az UOL az örök harcos: ha esélyt látnak, yolo és all-in, többek között a folyamatos harc segítette őket hozzá ahhoz, hogy mára az egyik legjobb teamfight csapat lettek. A G2 eddig mindig előnyből játszott a játék korai szakaszától kezdve a korai torony takarításuk miatt, míg az UOL sokkal inkább a játék közepétől kezd el rápörögni a meccsekre, amikor jönnek az első csapatharcok. És csak, hogy mennyire harcorientáltak: nekik van az egész világon a második legtöbb kombinált percenkénti gyilkosságuk, egyedül a kínai LGD volt ebben a mutatóban erősebb náluk idén. 

Nézzük az egyes matchup-okat:

Vizicsacsi vs Expect: Csacsi épp most lett MVP, bekerült a szezon All Star csapatába és ahhoz képest, hogy a felső ösvényen játszik, ő a "legvérfürdősebb topos", na meg övé a legtöbb solokill is topon. Az idei évben most már tényleg ő a legjobb topos Európában, a kitartó munka meghozta gyümölcsét. Expect a statisztikák alapján szintén kiemelkedő, de farmban és xp-ben általában le szokott maradni, főleg a játék elején. A G2 eddigi taktikája az volt, hogy vagy Hylit, vagy Csacsit gyorsan kiszedni 2-3x a játék elején, az ebből adódó előnyt kihasználva pedig végig hógolyózni a meccset. Ha pusztán csak az ösvényt nézzük, akkor Ezt Csacsi nyeri.

Xerxe vs Trick: Ennek az összecsapásnak lesz a legnagyobb hatása az egész szériára. Míg Trick az egyik legjobb kontroll jungler (sok farm, még több ward), addig Xerxe, a tavaszi szezon felfedezettje az, aki a legtöbbet segít az ösvényeken előnybe kerülni, ezzel elvéve saját magától nem kevés XP-t. Két, alapjaiban eltérő stílus, a nagy kérdés az lesz, hogy ki fogja tudni ráerőltetni a másikra a játékát.

Exileh vs Perkz: Igazi sztárparádé a középső ösvényen. Exileh teljesítménye mostanában kicsit hullámzó, ha megy neki, akkor 1v9-ezi a meccset, ha nem, akkor viszont képes solo meghalni. Perkz viszont ráadásul MVP gyanús volt tavasszal, nagyon sokat fejlődött tavalyhoz képest, többször cipelte a vállán a csapatot. Ha Exileh jó napot fog ki, akkor ez nagyon komoly párharc lesz. Sok fog múlni a junglereken, de jelen pillanatban egy hajszállal jobb Perkz.

Samux & Hylissang vs Zven & Mithy: Ez az ösvény egyértelműen a G2 felé billenti a mérleg nyelvét. Zven és Mithy évek óta jól összeszokott páros, míg Samux az elmúlt pár hétben kezd igazán jól beilleszkedni a csapatba. Hylissang tavaszi szezonja nem volt túl meggyőző, nagyon sokszor halt meg feleslegesen, de még mindig nagyon jól érzi, mikor kell harcot kezdeményezni. Samux nagyon passzívan játszott az LCS első felében, de mostanra megjött a bátorsága, jobban kiveszi a részét a csapatharcokból. Ettől függetlenül, nagyon óvatosan kell játszaniuk és kérdéses, hogy Xerxe mennyi energiát tud vagy akar majd fordítani az alsó ösvény mentésére ahelyett, hogy előnyhöz segítené inkább Csacsit vagy Exileh-t.

Pusztán a papírforma alapján a G2 tűnik esélyesebbnek, de mi 5 meccses szériára számítunk. Vizicsacsi az EU LCS győzelmet leszámítva már mindent elért Európában amit lehet, ez a trófea megkoronázna egy amúgy is remek szezont, arról nem is beszélve, hogy aki itt győz, az két hét múlva az MSI-n folytatja a világ legjobb csapatai ellen. 

Minden, ami az Unikornisokkal történt az elmúlt két évben, kezdve egy elbukott LCS döntőtől, két elbukott vb selejtezőn át, vízumproblémák, folyamatos kényszercserék... és még így is, Európa egyik legjobb csapatává tudtak válni. Egy jó kedélyű gárda, alázatos és szerény játékosokkal, akik élvezik, hogy profi e-sportolók lehetnek. Ráadásul este már lehet, hogy Európa legjobbjai.

A hamburgi döntő vasárnap 17 órától lesz követhető angolul és természetesen magyarul is, itt:

Élő videó megtekintése innen: MagyarLoLTV – www.twitch.tv

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET A FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!