Ennyi magyar még sosem volt a Challenger Series kvalifikációján!

Ennyi magyar még sosem volt a Challenger Series kvalifikációján!

Összesen hat magyar csapat nevezett be a nyári Challenger Series kvalifikációjára, nézzük az ágrajzot!

Idén változott kicsit a Challenger Series összetétele, valamint formátuma is, erről már korábban írtunk. Ennek köszönhetően talán idén nagy volt az érdeklődés a magyar csapatok körében is, ezért összesen hat magyar csapat nevezett és ha ehhez még hozzávesszük bluerzor, valamint mumus csapatait is, akkor már összesen nyolc gárda menetelésében is érdekeltek vagyunk.

Magyar csapatok, figyelem! Jön a nyári Challenger Series selejtező

Aacute;prilis 19-ig lehet nevezni, minimum D3 és 17 év kell.

Tehát van hat magyar csapat, akik szerencsét próbálnak a nyári selejtezőkön, amiből mondhatni kettő is van, egy EUW és egy EUNE. Mindössze két magyar brigád döntött úgy, hogy a nehezebbik útvonalat választják úgymond és a nyugati szerveren indulnak neki ennek az amúgy sem könnyű feladatnak, ők a myRevenge e.V.Hungary, valamint a One Piece Esports. Szintén a nyugati szervere indulnak neki a kihívásoknak bluerzorék a GamersOrigin-nel, valamint mumus és csapata, a spanyol Neverback. Az EUNE szerveren pedig Beautiful Talented Men, a Team HoP, a Team Horizon Reapers és a WiLD Coolermaster indul útra.

A myRevenge a francia Eclypsiával fog szembenézni, ami nem lesz könnyű menet, ellenük már bluerzorék is játszottak egy-egy francia versenyen és elég összeszedettnek tűnt a csapat, ha itt nyerni tudnak, következő ellenfelük a Cognate eSports lesz. Mumus csapata, a Neverback a sorsolásnak köszönhetően automatikusan továbbjutott így ők majd Ventus Gaming és a TX3 Baskonia győzetesét várják a legjobb 16 között. Bluerzorék a Good Game Squad Snakes-el találkoznak először és ha az ő illetve mumusék számítása is bejön, akkor a legjobb 8 között találkozni fog a két csapat. A One Piece Esports első ellenfele jönne, látna és győzne, hiszen a veni vidi vici nevű gárdával csapnak majd össze, majd ezt követően a Gamers Assembly-n döntős Nerv-el kellene megküzdeniük.

EUNE oldalon pedig a Beautiful Talented Men első akadálya a Downfall lesz, míg a WiLD Coolermaster a Team KappaPride gárdájával néz szembe, kíváncsiak vagyunk, hogy mennyire lehet komoly csapat ilyen névvel. A Team HoP-nak fel lesz adva a lecke, ugyanis az egyik nagyesélyessel kell rögtön megküzdeniük, vagyis a görög Different Dimension-el, akik anno a budapesti döntőn megnyerték az akkor még SEEC néven futó dél-kelet európai bajnokságot az ELS szervezésében. Szintén nem lesz könnyű dolga a Team Horizon Reapers-nek sem, mert bár első ellenfelük a NET1 nem biztos, hogy sok vizet fog zavarni, viszont ha azt megnyerik, utána nagy valószínűséggel a szintén egyik esélyes Gplay-el kell játszaniuk. Tőlük kapott ki a belgrádi offline eventen a myRevenge a SEC keretein belül, az elődöntőben. 

A mérkőzések javarészt Bo1-ek lesznek, vagyis egyenes kiesés lesz, aki kikap, az elköszön a tornától. Az EUW oldalról három csapat jut tovább, míg az EUNE-ról csak egy. Ez összesen négy csapat eddig, csatlakozik még az előző EUCS tavaszi szakaszának 5. és 6. helyezettje, valamint 6 nemzeti liga győztes Franciaországból, Németországból, Lengyelországból, Spanyolországból, az Egyesült Királyságból, valamint az északi régióból.

A meccsek pedig holnaptól, azaz 26-án kezdődnek, esténként 7 órától, a pontos beosztást az alábbi képen láthatjátok.

UPDATE: A Team HoP közben igencsak foghíjas lett, miután megnyerték a SEC nemzeti kvalifikációban az első helyet. Ma ugyanis kiderült, hogy hárman, Getroitz, Flovy és Meight (Faker Dog) a myRevenge csapatához igazolt át, így gyakorlatilag a bot lane maradt meg a HoP-ból ráadásul ők meghívott csapat voltak. Kérdéses, hogy így mi lesz az ő helyükkel.

Szurkoljatok ti is a magyar érdekeltségű csapatoknak, hátha ezúttal összejön valamelyik ötösnek, hogy hazánk hírnevét öregbítse kicsit az esportokban és ne Vizicsacsi legyen az egyetlen nemzetközileg elismert magyar profi LoL játékosunk!

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!