Oszlik az exDarkPassage, magyar csapatokra is hatással lehet

Oszlik az exDarkPassage, magyar csapatokra is hatással lehet

A játékosok nem bírták a sok balszerencsét tovább, külön folytatják.

A török csapat azután döntött az oszlás mellett, hogy sikertelenül jártak a szervezetkeresésben. DarkPassage név alatt még igen ígéretes csapatról beszélhettünk, top 8-ban végeztek a WESG-en, egy kalandos utazás után, de azóta elkerülte őket a szerencse. Oszlásuk több ligát is érinthet, melyben magyar csapatok szerepelnek.

Kihagyták a 450 ezres kvalifikációt, hogy lemaradjanak a másfél milliósról

Mesebeli eredmény lett volna a kiscsapatnak ha mindkét tornán harcba szállhatnak.

Az egész Buğra "Calyx" Arkın kiválásával indult, őt a SpaceSoldiers csalta el társai mellől. Gyakorlatilag ő volt a DarkPassage sztárja és legnagyobb ütőkártyája, ezért váltása komoly nyomot hagyott a volt csapattársakon, akik ezután nem tudtak megfelelő 5. játékost keríteni maguk mellé.

Ha ez nem lett volna elég, a WESG után szervezetük is magára hagyta a játékosokat, akik ezáltal anyagi problémákkal is szembe kellett nézzenek. Egészen idáig bírták is, ám most érkezett el az a pont a csapat életében, amikor végső elkeseredésükben be kellett adják derekukat és a helyzetükből adódó belső frusztrációk hatására búcsút vettek egymástól.

A bejelentést követően mindannyian csapat nélkül várják a folytatást és azt, hogy valaki felkarolja bármelyiküket és újrakezdhessék profi karrierüket. Azonban mindez jelenleg is folyó ligákra van kihatással, hiszen az exDarkPassage több, magyar érdekeltséggel is bíró bajnokságban vett részt. A következő, folyamatban lévő ligákban vettek részt:

  • Adria Masters 1. szezon - Itt továbbjutó hellyel nem bírtak, de egy csoportban voltak a Budapest Corvinivel.
  • Balkan Pro League 2. szezon - Továbbjutásra álltak eddig. Itt a HoP és a Sensei érintettek, mint résztvevők. Utóbbi ellen játszottak már, 2-0-ra győzték le Flashéket.

Egyelőre nem tudni, hogy a szervezők mit kezdenek a kialakult helyzettel, de reméljük minden esetben tisztesen járnak el, hiszen értékes pontokat vettek el az ellenfelektől és ráhatással voltak/lehetnek más csapatok továbbjutási esélyeire.

Csatlakozz az Esport1 közösséghez!

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!