FIFA17: Bejutott egy magyar csapat a BL rájátszásába!

Az 1860 Kisfröccs, csakúgy, mint a többi magyar csapat, idén először szerepel az FVPA által szervezett BL-ben, viszont ők az egyetlen hazai gárda, akiknek sikerült a Top16-ig verekedniük magukat a BL-ben, ami kiemelten nagyszerű szereplés a játékosoktól. A remek forma nem csak a BL-ben, de a magyar bajnokságban is jelen van, ugyanis listavezető helyet foglalnak el a tabellán, holtversenyben a Hungary 11-el, akik szintén várják a sorsolást, csak a BL kistestvérében, az Európa Ligában. Kiemelkedő gólpasszgyárosuk, szabolcs615 vezeti az assziszt listát a magyar bajnokságban és a második legtöbb gólt rúgó játékos is tőlük került ki. Reméljük, megtartják jó szokásukat és sokáig boldogítják a lelkes nézőközönséget.

A héten lezajlott a sorsolás, amin kiderült, hogy a magyar csapat ellenfele a legjobb 16 között a német Creative Futbol lesz. Az ellenfél teljesen ismeretlen, eddig nem találkoztak a felek egymással. A Kisfröccs a csoportjából egy győzelem, négy döntetlen és egy vereséggel jutott tovább a második helyen. Az ellenfelük magabiztosabban, négy győzelem és egy döntetlen mellett csak egyszer kaptak ki.

Csatlakozz az Esport1 közösséghez!

Teljes ágrajz BL rájátszásáról:

FVPA BL Playoff

A mérkőzést a jövőhéten valószínűleg hétköznap este fogják lejátszani a felek. Amint lesz pontos információ az időpontról és a streamről, természetesen azonnal közölni fogjuk. Szurkoljunk együtt a magyar csapatnak!

A Kisfröccs egyébként most játszik majd Magyar Kupa elődöntőt a Hungary 11-el vasárnap este 21 órától, a mérkőzést természetesen élőben közvetíti az Esport1 Facebook-on!

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Ezeket olvastad már ?