Hiába a két döntő és az EMP, nem lett meg a továbbjutás tomzeY-éknak

Hiába a két döntő és az EMP, nem lett meg a továbbjutás tomzeY-éknak

A magyar Overwatch játékosnak és csapatának nem jött össze a kvalifikáció a TakeOver 2 tornára.

Az elmúlt két szombaton, május 6-án és 13-án rendezték az Overwatch TaKeOver 2 torna selejtezőit: mindkét kvalifikációs versenyről az első helyezett kapott lehetőséget arra, hogy részt vegyen a nyolccsapatos, 50 ezer dollár összdíjazású megmérettetésen.

TomzeY és csapata, a Hammers Esports mindkét alkalommal érintett volt és remekül teljesítettek: a magyar játékos és társai az első és a második selejtezőn is eljutottak a döntőig. Az igazi bravúr, vagyis a végső győzelem azonban végül egyik alkalommal sem jött össze.

Az első kvalifikációs versenyen az ex-Cyclone volt tomzeY-ék ellenfele, ahol nagyon sima, 3:0-s vereséget szenvedtek a fináléban. Tegnap azonban megvolt a lehetőség a javításra, hiszen ismét döntőig meneteltek, ahol az a Movistar Riders várt rájuk, akiket az első selejtezőn 3:2 arányban legyőztek az elődöntőben. A döntőben azonban itt sem jött ki a lépés: újabb 0:3 került a Hammers Esports neve mellé.

Nem mondhatjuk, hogy nem voltak szép megmozdulásai tomzeY-éknak: itt például Nesh mutatott be egy gyönyörű quad killt D.Va EMP-jével. Sajnos ez is kevésnek bizonyult.

Végül tehát az ex-Cyclone és a Movistar Riders kvalifikálták magukat a június elején esedékes versenyre, ahol rajtuk kívül a Ninjas in Pyjamas, a Rogue, valamint négy másik meghívott csapat lesz még ott a mezőnyben.

Csatlakozz az Esport1 közösséghez!

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!