Hogyan tehetnénk izgalmasabbá az MSI-t?

A gauntlet formátumban sokkal több az izgalom és persze a nyomás is, ami jobb meccseket hozhatna, nézzük meg miért!

Az idei MSI-n összesen 13 csapat játszott, akik 13 különböző régióból érkeztek a megmérettetésre. Ezek mellett idén változott a formátum és egy három lépcsős rendszerben kellett összemérniük a tudásukat, míg a harmadik rioi eventre már csak 6-an jutottak be. Azóta ebből a 6-ből 4 maradt az elődöntőkre és a döntőt most hétvégén játsszák le. Azt, hogy ki melyik lépcsőben kezdett, az elmúlt két év MSI-n és VB-n elért teljesítmények alapján döntötte el a Riot Games. Ez alapján Dél-Korea, Kína és Európa rögtön a csoportkörben kezdtek, míg a többieknek a Play-In két lépcsőjén keresztül kellett bejutnia. 

A csoportkörökben egy úgynevezett double-round robin-t, vagy magyarul kettős kieséses rendszert használtak, Bo1-es meccsekkel. A megmaradt négy gárda pedig Bo5 keretein belül küzd meg egymással, egyenes kiesés mellett, a két győztes mehet a döntőbe, ahol szintén egy Bo5 dönti el a ki lesz a győztes. És pontosan ezt a knockout stage-et lehetne kicsit átvariálni, ami sokkal izgalmasabbá tenné az egész versenyt. 

A Gauntlet

Az LCK-ben jelenleg is egy Gauntlet nevű rendszert használnak, amit mi európaiak leginkább a VB kvalifikációnál láthattunk, többek közt így jutott ki a C9 is a VB-re 2015-ben. Hogy mit is jelent ez pontosan? Az első helyezett csapat nem játszik a döntőig, ezzel is értékelve az alapszakaszban elért eredményüket. A playoff, vagyis a rájátszás pedi úgy nézne ki, hogy a negyedik és harmadik helyezett játszana egymással, majd ennek a győztese a második helyezettel és az itt kikerülő győztes pedig a döntőt az első helyezettel, így lényegében csak a második legjobb játszhatna az elsővel. Ez a fajta megmérettetés sokkal több nyomást gyakoroln a csapatokra, ami ezen a szinten általában inkább pozitív hatással szokott lenni rájuk, mellette pedig minden egyes mérkőzésnek sokkal nagyobb súlya lenne, mivel közvetlenül befolyásolják a csapatok előremenetelét. 

A csoportkörök

A mostani négy megmaradt csapatot vizsgálva azt gondolhatná az ember, hogy egyesek csak átsíklottak a csoportkörökön, míg mások rosszul teljesítettek. 

A Flash Wolves meggyőző játékai után a Play-In stage-ben sokan gondolhatták azt, hogy ők lesznek az első számú ellenfelei az SKT-nek. Ez egyszer össze is jött nekik, mivel elég magabiztosan nyertek az SKT ellen, ezzel is megmutatva, hogy tényleg méltó csapatként vannak jelen. Utána viszont elég sok meccset buktak a csoportkörben, ami odáig vezetett, hogy a második legerősebb csapatnak tartott gárda helyosztó mérkőzést kellett játsszon a TSM-el a bentmaradásért és így csak a negyedik helyet szerezték meg. Szerencsénkre, vagy sem, ez azt jelenti, hogy az SKT-vel néznek szembe és még mindig őket tartják a legesélyesebbeknek ellenük. 

A másik összecsapás a második és harmadik között, vagyis a Team WE és a G2 között fog zajlani. Mindkét csapat esélyes a győzelemre, legalábbis a csoportokban mutatott teljesítmény alapján, ez most hétvégén mindenképp kiderül. Az viszont már kevésbé esélyes, hogy bármelyik csapat is megállja a helyét az FW vs SKT győztesével, igaz a Team WE egy meccset elhozott a koreaiaktól, de még így is fölényesen ők az esélyesebbek. 

Egy jobb torna rendszer jobb meccseket jelent

Egy ilyen rendszerű torna nem csak sokkal intenzívebbé tenne minden meccset az MSI-n, de jobban mutatná a csapatok egymáshoz mért erőviszonyát is, mivel minden egyes mérkőzésnek súlya lenne és a díjazás is igazságosabban osztódna el. Mivel a harmadik és negyedik helyért sokkal kevesebb pénz jár, könnyebben meghatározható lenne, hogy melyik gárda hányadik is egy adott tornán. Amíg a mostani rendszer van, addig olyan meglepő eredmények, mint hogy a TSM egyszer megverte a Flash Wolves-t kissé elködösíthetik az eredményeket, mivel a negyedik helyen bejutott csapat azonnal a legerősebbel küzd meg, esélyt se kapva, hogy összemérje tudását a második és harmadik helyezettel.

Szerintetek jó a mostani rendszer, vagy lehetne rajta változtatni?

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!