Keményen küzdött a G2, de továbbra is az SKT a világ legjobbja

Keményen küzdött a G2, de továbbra is az SKT a világ legjobbja

Sokszor hallottuk a G2-től, hogy összeszedik végre magukat. Ha nem is nyertek ezúttal, de emelt fővel távozhattak az MSI-ről, amit megint az SKT nyert meg.

Május 21-én, helyi idő szerint este 8-kor vette kezdetét az idei MSI utolsó megmérettetése, ahol az európai G2 szállt szembe a dél-koreai SKT T1-el. Talán nem meglepő, hogy a nézőközönség nagyobb része SKT győzelmet jósolt, vagyis nem a G2-t tartották esélyesebbnek. Az elődöntőben ugyanez volt a helyzet, ahol még a kommentátorok is leginkább 3-0-ra vagy 3-1-re Team WE győzelmet jósoltak, ám akkor a G2 rájuk cáfolt.

Ismét összecsap a világbajnok és a mumusa, a tét az MSI döntője

A Flash Wolves az egyetlen, aki több különböző nemzetközi versenyen is meg tudta már verni az SKT-t.

Hosszú út vezetett a döntőig, idei volt talán az eddigi leghosszabb, hiszen több fázison keresztül érkeztek a csapatok. A Play-In stage első felében a "kisebb" csapatok küzdöttek meg egymással a továbbjutásért. Ebből a körből az azóta egyik közönség kedvenc Gigabyte Marines és a török Supermassive gárdája jutott tovább. A Play-In második lépcsőfokán az FW és a TSM várta a két továbbjutót. A négyből csak hárman mehettek tovább és ennek köszönhetően elköszöntünk a Supermassive-tól. A csoportkörökbe pedig már Európa G2-je, Dél-Korea SKT T1-e és a kínai Team WE is csatlakozott, ezzel kiadva a végső 6 csapatot. Ezúttal is csalódást okozott a TSM, aki a rájátszásba már nem jutott be, miután elvesztették a helyosztó mérkőzést a szintén alul teljesítő FW ellen, a Gigabyte Marines-nak pedig még lesz mit fejlődnie ehhez a mezőnyhöz. A két elődöntőt a helyzések alapján az SKT az FW ellen játszotta, ahol 3-0-ra nyert, a másikat pedig a már említett G2 nyerte 3-1 a Team WE ellen.

Első mérkőzés

Sokan egy nagyon könnyű 3-0-ás stompra számítottak, de ennél messzebb talán nem is állhattak a valóságtól. Szinte az összes meccsről elmondható, hogy a G2 nagyon agresszívan lépett fel az SKT ellen és az early game-be kifejezetten jók voltak. Így történt ez az első meccsen is, PerkZ valami fantasztikusan játszott, megölte Fakert az ösvényen, nem is egyszer, meg se állt, amíg Faker 0 4 0-ban nem volt. Ha mindez nem lett volna elég az első tornyot is a G2 hozta el, de aztán az SKT észbe kapott és Peanut Lee Sin-je megindult. Mid game-be hiába a gold előny az SKT makró fölénye megmutatkozott, több előnyös harcot hoztak el, majd a 25. percben a Baront is. Ugyanezt megcsinálták a következő Baronnál is, amivel végre ők kerültek aranyelőnybe, sőt még az ősi sárkányt is bezsebelték biztos ami biztos. Innen meg már nem volt megállás, percekkel később a bázist is pusztult a G2 oldalán.

Második mérkőzés

Másodjára elvették Peanut-tól Lee Sin-t, akivel továbbra is veretlen volt. Trick-nek kellett bizonyítania, az MSI eddigi részében egyértelműen ő volt a csapat gyenge pontja, de nem a döntőben. PerkZ ezen a meccsen is egyedül ölte meg Faker, minden segítség nélkül, ami azért nem kis eredmény. Hiába volt fej-fej mellett a gyilkosságok száma, tornyok és sárkányok terén a G2 vezetett. Trick-et mintha kicserélték volna, ő is nagyon érezte Lee Sin-t, szinte mindenhol ott volt. Zven-ről nem is beszélve, aki Kog'Maw-val a hátán cipelte a meccset Expect-el együtt és megtörtént az elképzelhetetlen, a G2 kiegyenlített a döntőben.

Harmadik mérkőzés

Pár korai hibát követett el a G2 és átadtak több gyilkosságot is a harmadik meccsen. Faker-en lehetett látni, hogy az első két meccs kissé az idegeire ment és még agresszívabban játszott, mint szokott. A 15. percig beleszólni se nagyon tudtak az európaiak a mérkőzésbe, egy árva felhő sárkányt eltekintve, de az sovány vigasz volt. Ez már inkább egy olyan meccs volt, amit a nézők vártak az SKT-től, legalábbis a korai szakaszban. Nem volt tökéletes az SKT játéka sem, a mid game-ben többször is benézték a dolgokat és a G2 úgy tűnt talán visszajön. De ahogy mithy is mondta, az SKT ellen elég egy hiba, hogy teljesen átvegyék az uralmat a meccsen és ez be is következett a középső ösvényen, amiből egy Baront is hoztak, azzal a lendülettel pedig át is vették ismét a vezetést 2-1-re.

Negyedik mérkőzés

Az egész széria talán legizgalmasabb mérkőzése következhetett. Zven visszatért egy régi legendás hőséhez, vagyis Kalistához. A siker azonban ezúttal elmaradt, igaz a legtöbb figyelmet talán PerkZ kapta, ami már kijárt neki, miután majd három meccsen át Trick a középső ösvény mellett állította fel a sátrát. Ezúttal már sokkal magabiztosabban mozgott az SKT az első percekben, nem engedték el a gyeplőt. Ennek köszönhetően egy elég korai Baronnal is gazdagodtak. Hiába Zven minden igyekezete, a 26. percben már 10 ezer arannyal vezettek Huniék és Expect volt az aki nagyjából az útjukat állta a végső győzelem előtt. A második Baron előtt Trick-et elkapták, így Peanut nyugodtan kezdhette el a Baront, de előtte még Trick-en kívül 4 másik tagot is megöltek, aztán Trick is visszajött még egy repetára. A Baron természetesen az SKT-hez került, láthatóan a G2-ben ennyi volt és erre már nem volt válaszuk, nem tudták visszahozni ezt a szintű lemaradást. Kevesebb, mint 35 perc alatt, az utolsó meccset az SKT nyerte, 3-1-re, ezzel zsinorban másodszor ők az MSI bajnokai, miután tavaly a CLG maradt alul velük szemben.

Továbbra is marad a koreai uralom, legalábbis a League of Legends világában biztosan, de szomorkodnunk talán nem kell. Valószínűleg kevés épeszű ember várta a G2 végső győzelmét ettől a találkozótól, de az mindenképpen dicséretes, hogy egy messze jobb teljesítményt mutattak ezúttal PerkZ-ét, mint amit az SKT megverésére összerakott kT tudott produkálni az LCK döntőjében. Ha a G2 továbbra is ennyire komolyan veszi a fejlődést és ténylegesen így készülnek a többi nemzetközi versenyre is, magyarul befejezik a vakációzást végleg, elég jó esélyekkel indulhatnak akár az idei VB-n is!

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!