Felkészülni, vigyázz: indul az Overwatch Anniversary!

Felkészülni, vigyázz: indul az Overwatch Anniversary!

Kiderült, hogy mikor kezdődik pontosan az új esemény. A szokásosnál korábban!

Fontos nap a mai az Overwatch-ban, hiszen kezdetét veszi a következő esemény, mely a játék első születésnapját fogja ünnepelni: az Overwatch Anniversary május 23. és június 12. között tart majd. Korábban már bemutattak belőle néhány skint és egyéb újdonságot, melyekre biztosan számíthatunk.

Tánc, új skinek, új pályák - ízelítő az új Overwatch jutalmakból

Videó a jövő héten induló eseményhez kapcsolódó újdonságokról.

Most fény derült arra is, hogy pontosan mikor kezdődik az esemény. Korábban jellemzően az esti, éjszakai órákban nyitották meg a kapukat, ezúttal azonban már egy kicsivel korábban megkapjuk az új eventet: itteni idő szerint délután 5 órakor indul az Anniversary. Mindez a német PlayStation Store-on létrehozott eseményből derült ki.

Készüljön tehát mindenki, hiszen ma délután indul a móka - az új loot box-finomságokat mellett várhatóan egy teljesen új játékmódot is kapunk majd.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!