Érkezik Rek’t Sai? – Rek’Sai rework

Érkezik Rek’t Sai? – Rek’Sai rework

Végre visszatérhet a metába az alagutak királynője?

A napokban a Riot konkretizálta, hogy miben is fog változni Rek’Sai. Pár éve érkezett meg az Idézők Szurdokába és nagyon sokáig egy erős választás volt még a profik körében is. Ezután megkapta ő is a maga nerfjét és ezzel a lendülettel el is tűnt a metából. 

Rek’Sai mindig is az a hős volt, aki elég sokáig tudott a front-lineban maradni, így a háttérbe szorult társak könnyebben tudtak kibontakozni. Miután megütötte a hatos szintet és az alagútjai megfelelően voltak elhelyezve egész egyszerűen nyomást tudott helyezni az ellenségre, hiszen pár másodperc alatt a pálya egyik részéről a másikra tudott érni. 

Új végső képesség 

Az elsődleges szempont az ultiját illetően az volt, hogy a könnyen elérhető map controlját csökkentsék. Most inkább azon van a hangsúly, hogy a globális közlekedését a fontosabb csapatküzdelmekre tartogassa. 

Rek’Sai, amikor megsebez egy ellenfelet, akkor az ellenséges hős egy „Prey” jelzőt kap. Ehhez a megjelölt célponthoz tud gyorsan odacsúszni, hasonlóan a régi képességéhez, amikor azt egy alagútra használta. Rek’Sai megállíthatatlan amíg a képesség végbe megy, valamint minél kevesebb életerővel rendelkezik az ellenfél annál több sebzést visz be.


Ez az új képesség segíthet neki abban, hogy a back-lineban elhelyezkedő ellenfelek közelébe kerüljön és ha még megvan a megfelelő tankossága, akkor az könnyen befolyásolhatja a csapatküzdelem kimenetelét. Az alagútjai is változnak. Eddig hogyha újra előbújt a föld alól, akkor a közelében lévő ellenfeleket a levegőbe lökte. Mostantól csak a legközelebbi ellenfelet repíti a magasba és, hogyha egy kifejezett célpontot szeretnénk fókuszálni, akkor egy alaptámadással tudjuk ezt befolyásolni, a többieket pedig kicsit hátrébb löki majd a célponttól.

Az új Rek’Sai képes lesz gyorsabban váltani az alagutak között. Ez segíthet neki abban, hogy könnyebben tud bemenni egy harcba, de ha rosszul áll a szénája, akkor viszont könnyebben is tud menekülni. Az eddig megszokott passzívhoz képest a mostani gyorsabban fog életerőt tölteni, ellenben kisebb lesz a hatékonysága, valamint az egyes képességein lévő AD scaling talán buzdítani fogja a játékosokat arra, hogy ne csak ész nélkül vegyék a HP-t, mint előtte.

Összességében egy olyan Rek’Sai-t várunk, aki képes lesz felfogni jócskán a sebzést, de az ellenfél squishy célpontjaira is tudjon kezdeményezni.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET A FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!



Közvetítések