Na végre: Az LCS történetében először legyőzte az UOL a G2-t egy szériában

Ráadásul úgy, hogy mindháromszor a piros oldalon játszottak.

A második meccset leszámítva, egy rendkívül összeszedett és magabiztos Unicorns of Love-ot, illetve egy borzalmasan draftoló G2-t láthattunk péntek este az EU LCS 4. játékhetén, amelynek eredményeként Vizicsacsiék először tudtak felülkerekedni Ocelote csapatán egy szériában, amióta az LCS-ben versengenek egymással. Az előzetes jóslatok is inkább az UOL felé billentették a mérleg nyelvét, hiszen - bár a Splyce-tól végül meglepetésre kikaptak a pónik - a többi meccsükön (Exileh-t leszámítva) mindenki hozta a kötelezőt, míg a G2 úgy tűnik, hogy meg lett átkozva az SKT-vel való találkozást követően az MSI döntőjében, hiszen soha nem volt még olyan, amióta LCS-ben vannak, hogy a Win-Lose arányok mínuszos lenne, most viszont két győzelemmel és három vereséggel, csak az A-csoport harmadik helyén tanyáznak, alaposan lemaradva a Fnatic - Misfits duótól.

Az első meccsen a G2 first pick némileg meglepő módon Caitlyn lett, és mivel az első körben nem lett bannolva a Rakan-Xayah duó, várható volt, hogy Hyliék megpróbálják, a bolgár támogatónak kegyetlenül fekszik Rakan agresszív, kezdeményező játékstílusa. Így is történt, Csacsi kezébe egy Rumble került, amit a másik oldalon Expect valamilyen furcsa oknál fogva egy, Európában annyira nem hatékony AP Kennennel próbált meg kompenzálni topon, de az ösvényfázisa jóval gyengébb, mint a Rumble-nek, ez a farmokon is látszott. A két gárda közötti különbséget Xerxe kedvenc hőse, Hecarim jelentette, aki bár elég gold igényes, az, hogy viszonylag korán kapott 3 killt, nagyjából el is döntötte a meccset a javukra, Trick Lee Sinje nem sok vizet zavart. Exileh nem parádézott Ryze-zal (érdekesség, hogy a nyári szezonban összesen két játékos Ryze-ozik a világon, ő és Nukeduck), de annyira nem is volt vészes. Nagyon-nagyon tiszta midgame az UOL-tól, higgadt, profi munka, a 26. percben dőlt a Nexus.

A második meccs legalább ennyire sima volt, csak éppen G2 oldalról: hiába kezdett jobban az UOL Xerxe meglepetés Rek'sai pickjével (kétszer is megölték fent Expectet), Exileh miden greedy volt és 0 hp-val, Flash és Ghost nélkül se akart hazamenni, mert hát miért, hiszen csak egy ugráló, villanással rendelkező Kha'Zix az ellenfél junglere. Trick elkezdett szépen lassan hógolyózni és Hylissang God hookjai se voltak elegek ahhoz, hogy akár csak egy kicsit is vissza tudjanak jönni a meccsbe. 

A harmadik összecsapáson megint borzalmasan draftolt a G2, sokkal jobban is büntethették volna a kevés wave clearrel játsszó UOL-t, de Trick Nidalee-ja nem bizonyult hatékonynak. Ha ott a játék legelején el tudja lopni a kék buffot Xerxe-től, óriási előnyhöz juthatott volna, így viszont tempóhátrányba került. Exileh nyugodtan tudott farmolni miden egy régi ismerőssel, Kassadinnal, míg az alsó ösvényen a pónirajongóknak tuti IEM flashbackjei voltak a Kalista - Thresh kombót látva. Nem csak akkor, most is győzelmet ért ez a páros, de a meccs legszebb megmozdulása egyértelműen Vizicsacsié, aki egy mides teamfight-ot követően, gyakorlatilag az összes G2-st egy mozdulattal body slammelte, amire egyből kapcsolt az UOL és futószalagon jöttek a killek. A fed Kassadinnak pedig már 1v2-be is megy se Perkz, se Trick nem tudott mit kezdeni vele és végül 30 perc alatt befejezték és ezzel megnyerték első szériájukat a G2 ellen, 18-6-ra javítva az örökmérleget. Fun fact: Csacsinak annyira jól ment, hogy még cipőt se vett a harmadik meccset #thuglife

Xerxe újítása (Rek'Sai és Hecarim) valamint Hylissang agresszív játéka kulcsfontosságú volt a sikerben, jó látni, hogy amikor a csapat valamelyik tagja gyengébb, akkor mások tudják átvenni a vezérszerepet.

Az UOL ezzel továbbra is a tabella élén 4 győzelemmel és 1 vereséggel, a Splyce-szal holtversenyben, de náluk jobb W-L aránnyal. Folytatás jövő héten szombaton a nindzsák ellen.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!