n0thing és shroud a döntőbe lőtték a C9-t!

n0thing és shroud a döntőbe lőtték a C9-t!

Megismétlődik az ESL Pro League 4. évadának döntője Kölnben!

Kísértetiesen hasonló lesz az idei ESL One Cologne döntője a tavalyihoz, legalábbis, ha a régiókat tekintjük. Anno a Liquid képviselte Észak-Amerikát, most a C9 fogja, a másik oldalon pedig a címvédő SK játékosai ülnek majd, akik először duplázhatnak a kölni versenyen. Na de ne szaladjunk ennyire előre, nézzük meg, mi történt az elődöntőkben!

Cloud9 2-0 Na'Vi

Ismét egy jó C9-Na'Vi, találkoztak már a csoportkörökben, ahol minden idők eddigi leghosszabb, premier tornás Bo1-ét játszottak, 66 körön keresztül lőtték egymást Trainen. Most Mirage és Overpass volt a két pálya, 59 kör elég volt a C9 győzelméhez és így a visszavágáshoz. Egyébként körömrágóan szoros mérkőzést játszott egymással a két csapat, még ha a végeredmény nem is ezt tükrözi. A Na'Vi - látva a G2 elleni meccsüket, még akár a döntőre is esélyes lehetett volna, ahogy akkor, most is GuardiaN volt a kulcsember a kelet-európai csapat játékában, de ezúttal ő is kevés volt. Az első mapon, Mirage-on Edwardék húzták be a pisztolykört, de gyorsan válaszolt a C9. A kék-fehérek el is húztak, míg a Na'Vi biztonsági játékot játszott, afterplant szituációban többször is inkább a fegyvereket mentették. 7-3-nál GuardiaN villant egy triplával AWP-vel, de ez csak 1-2 körre volt elég, a félidőben 10-5 állt az amerikaiak neve mellett. A második pisztolykör a stewie-éké lett, 12-5-nél kezdett el visszamászni seized és csapata. S1mple villant többször is a következő körökben, az eredményjelző pedig hirtelen 12-12-t mutatott. Az eco és félvásárlós köröket azonban zseniálisan játszotta meg a C9, így az utolsó 3 kör végül az övék lett, behúzva ezzel az első mapot.

Overpasson shroudról szólt az első néhány kör: először egy tripla a pisztolykörben, majd egy ACE, végül egy megnyert 1v3 clutch révén 6-0-ba lőtte magát a C9.

De hiába húztak el 8-1-re, a Na'Vi visszakapaszkodott és a következő 6 kört behúzva zsinórban, 8-7-re módosította az eredményt a félidőig. A fordulás utáni pisztolykör szintén GuardiaNéké lett. Innentől fej-fej mellett haladtak a csapatok, de shroud megint 1v3 clutchot nyert, ami tiltvonatra tette Edwardékat.

15-11-nél és 4 meccspontnál a Na'Vi még egyszer feltámadt, de ez csak három körre volt elég, a mindent eldöntő 1v1-ben n0thing nagyon okosan került Guardian mögé, döntőbe lőve csapatát. Azt a Cloud9-t, amelyik 0-2-vel kezdett a csoportkörben, hogy utána jöhessen a reverse sweep, most pedig már a döntő. Ha nyernek, az igazi hőstörténet lesz. n0thing reakciója a győztes lövés után zseniális, még a textilt is ledobta:

SK 2-0 FaZe

A nap topmeccse csak egy mapon tartogatott komoly izgalmakat, most vagy azért, mert a FaZe nem akarta ellőni a stratégiáit a Major előtt, vagy mert egyszerűen csak ennyivel jobb volt az SK. Overpasson, ami a FaZe választása volt, a pisztolykört még megnyerte rain és csapata, de innentől mindössze egy kört engedtek nekik coldzeráék az első félidőben, a 13-2-es hátrányt pedig már nem is tudta ledolgozni az európai mix, 16-4 lett a vége. Cache-n rain duplával indult a pisztolykör, de több embert nem vesztett az SK, akik ezt követően hozták az iskolaköröket is. Az első vásárlósnál összeszedték magukat alluék és egalizáltak 3-3-ra, többek között rain 4K-jának köszönhetően. Innentől egy darabig fej-fej mellett haladtak a csapatok, de a félidő végül a braziloké lett 9-6-ra. Egy hibátlan pisztolykörrel TACOék el is húztak 12-6-ra, ami már kényelmes előnynek számított, de a FaZe szép lassan visszaverekedte magát egyetlen kör hátrányba. Aztán hiába volt több meccspontja is az SK-nak, NiKo-ék valahogy kiizzadták az overtime-ot. Sőt, még az OT első körét is hozták, de onnantól nem kegyelmezett az SK és végül 19-16-al behúzta az elődöntőt és így a címvédésért játszhat majd vasárnap este.

A brazilok tehát továbbra is csúcsformában, a Cloud9 pedig 2016 Liquidje, de ha shroudék továbbra is ilyen formában játszanak, biztos, hogy szoros döntőre számíthatunk vasárnap délután. A történet pikantériája, hogy az SK döntőben még nem győzte le a C9-t, az ESL Pro League S4 döntőjében az észak-amerikai csapat nyert. A magyar közvetítés természetesen nem marad el, 16 órától várunk mindenkit sok szeretettel a Magyar Esport TV-n!

Élő videó megtekintése innen: ESL_esporthuCS – www.twitch.tv

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!