Újabb francia LAN versenyt nyert bluerzor!

Lassan nem férnek el a kupák a polcon.

Még két hete, az ESWC döntője előtt készítettünk egy interjút a már egy fél éve Franciaországban légióskodó bluerzorral, aki mesélt arról, hogy az érettségit követően megszabadult az eddigi legnagyobb terhétől és innentől csak a játékra tud fókuszálni:

Azon a versenyen "csak" ezüstérmesek lettek, miután kikaptak a lassan örök riválisnak mondható LDLC-től a nagydöntőben. Annak a versenynek külön pikantériája volt, hogy éppen az LDLC-t verték meg a fináléért, utóbbi pedig az alsóágról verekedte vissza magát, egészen a végső győzelemig.

Most, két héttel később ismét összecsaptak, ezúttal a hivatalos francia ESL bajnokság, az ESL Championnat National döntőjében. Természetesen a LAN-t egy hosszú csoportkör előzte meg, amely alapján bluerzorék érkeztek ide a legesélyesebbként, miután 5 győzelemmel és 2 döntetlennel, de vereség nélkül nyerték meg a nyolc csapatos csoportot. A top4-ben, immáron a LAN-on a könnyebbik utat kapták, hiszen csoportelsőként az utolsó továbbjutó, Beyond the Rift gárdájával mérkőztek meg, akiket simán le is győztek, bluerzor állítása szerint nem játszott olyan jól, de azért egy szerény négyszeres gyilkosság még belefér:

A másik ágon ugyanilyen könnyedén nyert az LDLC a Grosbill ellen, így jöhetett a Bo3-as nagydöntő, a mérkőzést itt tudjátok visszanézni, a videóban kb. 5 órától:

Élő videó megtekintése innen: ESL_LoL_FR – www.twitch.tv

Az első meccsen bluerzor Nidalee-val játszott, de egy fél lépésnyi előny szinte végig az LDLC-nél volt. Mindkét oldal csinált néhány egyszerű hibát, amiket gyors killekhez vezettek, és bár az LDLC vezetett aranyban, sebzésben nem volt hiányban a GamersOrigin, mert két Infernalt is megszereztek. A hátrányt akkor kezdték el ledolgozni az ex-LCS játékosokkal megtömött LDLC ellen, amikor azok túlvállalták magukat a 3. Infernalnál, aminek következtében 4 embert is elveszítettek. A 28. percben sikerült elhoznia Baront az LDLC-nek és úgy tűnt, hogy végleg a saját javukra billentik a meccset, de a GO remekül tartotta magát. A 37. percben óriási káosz alakult ki Baron körül: a GO megpróbálta elhozni, de érkezett az LDLC és vele Kektz, aki 4 ember elkaszált a Gnar ultijával. Viszont nem jött a follow a csapattársaktól, így hiába a remek ulti, végül meghalt ő is, illetve a Tristana is. Gyorsan ráment megint a GO Baronra, de az Elise-nek majdnem sikerült belopnia, hajszálon múlott. Ez volt a fordulópont a mérkőzésen. Jött egy elképesztően szoros csata az Ősi sárkánynál, ahol végül csak a tankok maradtak életben mindkét oldalon, majd szintén az Eldernél, a 42. percben egy hibátlan csapatharcot követően leACE-elték Eikáékat, ezzel egy nagyon nehéz meccsen, de megszerezték a vezetést.

A második összecsapásra a GO teljesen ugyanazzal a felállással lépett pályára, míg a másik oldal dzsungelben és miden is cserélt. A 22. percig csak néhány kill volt mindkét oldalon, de minimális LDLC előnnyel, nagyjából fej-fej mellett haladtak a csapatok. Ekkor megint egy objektív (ezúttal sárkány) körüli csapatharc adott lendületet bluerzoréknak, akik 1-et cseréltek 4-ért az ellenféllel, ezzel átvéve a vezetést a mérkőzésen. Még arra is volt idejük, hogy betolják midet és elhozzák a Baront, innentől pedig nem volt megállás, a 32. percben vége is volt, ezzel 2-0-ra megnyerték a döntőt! 

Jót tett a GO-nak a csere lövész pozícióban, a Kitty helyére érkező, az Origent is megjárt Toaster játéka mindenképpen figyelemre méltó volt mindkét meccsen. bluerzor ezzel már a sokadik francia bajnokságot nyeri csapatával, kár, hogy csak jövőre jön a következő Challenger Series kvali.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

A képet bluerzor Facebook oldalán találtuk. 

Kövess Minket!