Hirdetés

Overwatch vb: Papírforma eredmény, itt az első két BlizzCon résztvevő ország!

Nem született meglepetés Sanghajban.

Hirdetés

Elérkeztünk az utolsó naphoz az Overwatch világbajnokság sanghaji állomásán, ahol a Yun Space Center még egyszer hangossá vált a nemzetek csatájában. Kína veretlenül, elsőként, Franciaország pedig az elődöntőben, könnyedén harcolta ki a részvételét a legjobb 8 között, így ők utazhatnak majd a novemberi BlizzConra.

A csoport:

Az utolsó fordulóban:

Kína 4-0 Hong Kong
Norvégia 4-0 Románia

A hazaiak megmutatták, hogy ez a csoport számukra nem jelenthet problémát és 100%-os teljesítménnyel végeztek az élen. Norvégia méltán pályázhatott a 2. helyre és végül éltek is a lehetőséggel. Szorosabb összecsapás volt, mint az előző, de mindegyik mapon 1-1 pontal jobbnak bizonyultak az északiak, kialakítva így a 4-0-ás végeredményt.


Amikor még a szerencse sem a dánokat segíti, nem sebzett a Pulse Bomb!

B csoport:

A 3. fordulóban:

Franciaország 3-1 Dánia
Thaiföld 4-0 Argentína

Az európaiak csatája hatalmas izgalmakat hozott. Hollywoodon mindkét csapat végigvitte a payloadot, de megtették ugyanezt a rájátszásban is. 6-6 után következhetett az újabb rájátszás. Itt a franciák már jobban összpontosítottak és végül 8-7-re megnyerték a mapot. A további pályákat már könnyebben hozták, ráadásul először a hétvégén, Horizon helyett Volskayan játszhattak. Hiába az újítás, a dánok ott is kikaptak, ezzel elvesztették a párharcot. A végére megnyerték Route 66-et és ezzel kozmetikáztak valamelyest az eredményen, azonban az argentinok ellen elhullajtott map, mint kiderült, nagyon sokba került. Thaiföldnek nem szabadott hibáznia, ha el akarták kerülni a tie breaket. Argentína már a tegnapi nap folyamán kiesett és a csalódott csapat nem is jelentett igazi ellenállást, így az ázsiaiak teljesítették feladatukat és kiütötték a skandinávokat.


Thaiföld itt már egy kicsit a közönségnek is játszott! Szegény Klaus

Elődöntők

Kína 3-0 Thaiföld

Hollywood
A kínaiak támadására nem volt ellenszer, mint kés a vajon, úgy mentek végig Thaiföldön. Fordulás után az ellenfél nagy elánnal kezdett és remekül haladtak, a végére azonban elfogytak, overtime után le tudták parkolni a verdát, de nem maradt idejük. Ez pedig azt jelentette, hogy Kínának elég volt még egyszer elfoglalnia az első pontot, amelyet egy lehengerlő támadással meg is tettek. 3-2.

Lijiang Tower
Meglepetésre Gardenen a thaiföldiek remek csapatjátékkal elhozták az első pontot, Mickie D.Va-ja nagyot robbant a végén. Óriásit küzdöttek Night Marketen is, de az overtime után most Kína örülhetett. A Control Centerben pedig meg is fordították az állást, egyetlen százalékot sem engedélyeztek ellenfelüknek. 2-1.

Thaiföld felvette a kesztyűt és harcolt!

Horizon Lunar Colony
Thaiföld támadhatott, beleadott apait-anyait, de mindössze csak az első pontot voltak képesek elfoglalni. Kína a fordulás után a Winston mellé hozott egy Widow-t és ezzel meg is pecsételte ellenfele sorsát, jöttek a fragek és behúzták a mapot. 2-1. Veretlenül, elképesztő, 15-0-ás különbséggel kvalifikálták magukat a döntőre! 

Franciaország 3-0 Norvégia

Először láthattunk Numbanit a világbajnokságon, utána a jól bevált Nepál következett. Az első két pályán mintha aludt volna a skandináv csapat. A mérkőzés előtt azt nyilatkozták, hogy legjobban a franciáktól tartanak és ez bizony nagyon meglátszott. A Rogue hatosa játszi könnyedséggel nyerte a csatákat és ezzel a pontokat is. 10 perc elteltével már 2-0-ra vezettek. AKM showt láthattak a nézők, fergeteges Soldiert mutatott be a nagyérdeműnek. A szünetet követően, a Holdon tett látogatás következtében felcsillant a remény egy szorosabb folytatásra. Mindkét team túljárt a másik eszén, 2-2 után jöhetett a rájátszás, viszont a norvégoknak nem maradt idejük. Minden a védekezésükön múlt, ráadásul a galloknak több mint 4 perc állt rendelkezésükre. Nem is haboztak kihasználni azt, a győzelemmel pedig megváltották a jegyüket a nyolcas döntőre.


Az űrben senki nem hallja a sikolyod!

Az A és B csoport küzdelmei tehát véget értek, Kína és Franciaország az első két résztvevője a BlizzConnak. Jövő hétvégén Sydneyben folytatódik az Overwatch világbajnokság a C és a D csoport küzdelmeivel. Az Esport1 természetesen beszámol majd az eseményekről!

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezeket olvastad már ?