Tippek Infernohoz - CT oldal

Összeszedtünk nektek néhány taktikát és egy pár hasznos füstöt és flash-t, hogy egy kicsit segítsünk jobbá válni Infernon!

A következő cikksorozatunkban minden pályáról egy kisebb útmutatót rakunk össze nektek, hogy könnyebbé tegyük a dolgotokat és segítsünk jobbá válni! Az első pálya Inferno lett és ennek is a CT része. 

Nagyon fontos dolog, hogy jól helyezkedjünk a pályán és, hogy minden kis eldugott zugával is tisztában legyünk. Sok múlhat a jó pályaismereten. A-t sokkal nehezebb bevédeni, hiszen több helyről várható támadás, valamint, ha a visszafoglalásra kerül sor, akkor sem vagyunk túl könnyű helyzetben. Ezért kettő nagyon alap felállás van, hogyha a védekező oldalon vagyunk. Az egyik amikor 4 játékos A lerakón van és 1 pedig B-nél. A másik verzió, amikor 3 játékos elfoglalja a helyét A lerakón, egy marad CT kezdőn és az 5. játékos B-re megy.

4A-1B felállás

Ez a felállás először igazán őrülten hangzik, de csak addig, amíg nem próbáltátok ki. Azért tűnik ennyire furcsának, hiszen sok időt vesz igénybe egyik lerakóról átérni a másikra, ha segítségre lenne szükség.

A kör eleje:

A kör elején 2-3 játékos felmegy banán elejébe, miközben az egyik játékos, aki megy A felé, dob egy füstöt banánba CT kezdőről, ez a játékos általában az legyen, aki pitbe megy védekezni.

Banán elfoglalása:

Amikor 2-3 CT elérte banánt ledobnak kettő darab gyújtógránátot, ezzel megakadályozva, hogy a terroristák átfussanak a füstön. Az egyiket banán végébe, a másikat banán elejébe dobják, hogy az lefedje az egész területet. Egy másik játékos dobhat ki egy flashbanget, így a társa biztonságban kitud nézni, hogy információt szerezzen az ellenfelekről. Amikor ez tisztázva lett, a három játékosból kettő nyugodtan áttérhet A-ra és az egyedül B-n maradt játékos, akár egy újabb füstöt elhasználva, megint lassíthatja az ellenfél esetleges támadását.

Fordítás vissza A-ra:

Amint a két játékos eléri CT kezdőt, akkor a rankeren / hosszún tartózkodó játékos bevonul a lerakóra, ezzel védekezve az ellen, hogy az ellenfél füstökkel teljesen átvegye az irányítást.

Kör közbeni felállás:

A pozíciók kör közben: 1 játékos banán tetején vagy bent a lerakón, kettő játékos ranker / hosszúnál várja az ellenfelet, egy bent A lerakón, végül az ötödik pedig pitben. Minél tovább húzza az ellenfél az időt, az egyik rankeres játékos átfordíthat B-re, hiszen várható egy utolsó pillanatos B támadás. Ez még a profi szinten is egy nagyon általános felállás, sok csapatnál láthatjuk, hogy ezt használják.

3A-1CT-1B Felállás:

A kör eleje: vigyázzunk a korai rush-okkal.

Olyan pozíciókat vegyünk fel, amikkel feltudunk készülni egy esetleges rush-ra is. Kettő játékos a B lerakónál, az egyik koporsónál, a másik pedig 3-asnál. 3 játékos A-n, egy könyvtár vagy ranker, egy kishomoknál, egy pedig homokban / pitben. Használjuk a gránátjainkat, hogy előnyre tegyünk szert.

Kör közbeni felállás:

Amikor már az egész csapat biztos abban, hogy nem várható rush, akkor érdemes olyan pozíciókat fogni, ami segíti a crossfire-t és a gyors forgatást is akár. A játékos, aki tekercsnél volt nyugodtan elmehet CT kezdőre és speedway-nél várhatja a következő akciót. A kishomoknál tartozkodó játékos pedig bemozoghat lerakóra, így egy crossfire-t hoz létre a pitben játszó csapattársával.

Hogy játszunk AWP-t Inferno-n?

Mint az összes pályán, itt is nagyon fontos, hogy jól kezeljük az AWP-t. Könnyen előnyhöz lehet jutni vele a kör elején és kör közben is lehet vele szituációkat fordítani. 3 helyről lehet peekelni, szinte minden körben: banán, közép és kisközép. Hogyha ezeket a peekeket megtetted a kör elején, akkor a legjobb hely ahova mehetsz, az ranker / hosszú, vagy B-n a hordók. Hogyha a hordókat választod, akkor a 4A-1B felállás a legmegfelelőbb, hiszen egyedül egy jó lövéssel és utána egy pozíció váltással feltudod tartani az ellenfél támadását, ezzel is időt nyerve a csapatod számára a fordításra. Viszont, hogyha marad A lerakónál, akkor 3A-1CT-1B felállás a legjobb, rankeren szintén meglehet fogni az ellenfelet.

Gránátok

Mutatunk négy egészen egyszerű útmutatót hasznos gránátokhoz, amikkel megkönnyíthetitek a dolgotokat néhány gyakori helyzetben.

Pisztolykör:

A Terroristák az első pisztolyos körben szeretnek játszani egy sima hagyományos B kört. Lehet ez egy kicsit lassabb, levárósabb, de lehet egy rush is, ezért fel kell készülni mindenre. A pisztolykör nagyon sokat számíthat, hiszen az utána érkező anti-eco köröket simán lehet hozni, így könnyen lehet előnyre szert tenni. Az első egy nagyon egyszerű flash lesz, amivel könnyedén visszatudunk utasítani egy banánban érkező rush-t, ezzel időt nyerve, vagy akár ha valaki bátrabban kijjebb tolja akkor pár nyitó fraget is tudunk vele szerezni.

Anti-eco kör:

CT oldalon az anti-eco körök lényege, hogy a terroristákat pisztoly távolságon kívül tartsuk. Ezt B-n a legegyszerűbben akkor tudjuk kamatoztatni, ha a 4A-1B-s felállást alkalmazzuk és a kör elején a 3 játékos, aki B-re tart egy egyszerű flash-el megoldja a helyzetet, így feltudja tartani egy kicsit a terroristák gyors játékát.

Fegyveres kör:

Érkezik az első fegyveres kör, ami mérvadó lehet az első félidő eredményének kialakulásában. Mind a kettő csapat szeretné megszerezni ezt a kört, de a védekező oldal egy kicsit előnyben van. Egy egyszerű banán füstöt mutatunk be, amivel kettő részre tudjuk szelni a szakaszt, így banán tetején könnyen áttudjuk venni az irányítást. Homokzsákoknál és kocsinál is feltudunk venni egy jó pozíciót, amivel akár frageket is tudunk szerezni. B védelemnél a legfontosabb dolog az, hogy mi irányítsuk banánt.

Nyitó frag:

Hogyha bátrabbak szeretnénk lenni és akár egy nyitó fraget szeretnénk megszerezni, akkor banán alját is letolhatjuk. Ezt egy egyszerű flash-sel és egy gyújtógránáttal is megtehetjük, ezzel megakadályozva azt, hogy az ellenfél gyorsan visszatolja ránk a pálya ezen részét, mi viszont a villanás pillanatában letudunk menni és információt is gyűjthetünk az ellenfél hollétéről. A videó két rifler szemszögéből mutatja be a gránátok használatát.

CT-ként könnyebb dolgunk van a B lerakó körül, hiszen csak egyetlen helyről várható ellenfél, ezzel ellentétben A lerakónál legalább három helyről érkezhetnek a terroristák. Ezért érdemes mindig úgy felhasználni a rendelkezésre álló erőforrásokat, hogy az a legtöbb hasznot hajtsa és megnyerje nekünk a kört. Éppen ezért fontos az, hogy hogyan helyezkedünk akkor, ha nem látunk ellenfelet, illetve hogy mikor használjuk fel a gránátjainkat és hogyan.

Legközelebb a Terrorista oldal taktikáival, gránátjaival folytatjuk!

Ti melyik oldalon szerettek játszani Infernon és miért?

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!


Kövess Minket!