Új in-game tournament rendszer érkezését ígérte az Epic

Az új rendszer segítségével még magasabb szintre tudják majd emelni az in-game versenyek színvonalát!

Nyílt titok most már, hogy az Epic Games nagy figyelmet fog fordítani 2019-ben az e-sport vonal fejlesztésére, beindítására, –ennek pedig első lépése az in-game tournamentek magasabb szintre helyezése lesz. Ez a vonala a játéknak már jó ideje pörög, ám a Winter Royale a fejlesztőknek megmutatta, hogy ennél azért sokkal több kell még.

In-Game Tournaments Update 1/8/2019 from r/FortNiteBR

Az ígéret szerint az új rendszer még januárban életbe lép, és számos olyan dologra lesz képes, amire a jelenlegi nem. Elérhetővé válik élő mérkőzések során a megjeleníthető ranglista, lehetővé teszi az összetett, kiütéses körök rendezését, illetve általánosságban a színesebb bajnokságok megszervezését. Emiatt január első felében a megszokottnál kevesebb in-game bajnokság indul majd, azonban úgy vélik, hogy hamar utol tudják majd érni magukat, és ismét teljes gázzal működhet ez a versenysorozat. A fejlesztők folyamatosan keresik a lehetőségeket arra vonatkozóan, hogy hatékonyan fejleszthessék a rendszert, biztosíthassák a jobb eseményeket, és még jobban ünnepelhessék a versenyek résztvevőit.

A következő hetekben az Epic további információkat fog megosztani velünk a kompetitív Fortnite jövőjéről; nagyon bízunk benne, hogy a spectate rendszerről is ejtenek majd szót.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!