Profi játékosok, streamerek és kommentátorok is követelik a rangsorolt létra lenullázását!

League of Legends - Számos probléma merült fel idén a rangsorolt meccsek kapcsán, a magasabb szintű játékosoknál pedig kezd betelni a pohár.

Az utóbbi időben viszonylag gyakran kelt fel a közösség szinte egy emberként egy-egy Riot által hozott döntés, vagy újítás ellen. Ezúttal a célpont nem más, mint a rangsorolt rendszer maga, függetlenül a pozíciókra bontott helyezésektől, mert alapvetően nem azzal van csak a baj.

Bár alsóbb szinteken is viszonylag gyakran tapasztalni, hogy a két összesorsolt csapat köszönőviszonyban sincs egymással, a jelenség mégis inkább a felsőbb szinteken érvényes. Itt már egyébként is nagyobb hangsúlya van annak, hogy ki milyen rangban van pontosan. Egyáltalán nem mindegy, hogy valaki D4, D1, vagy éppen Grandmaster. A problémák forrása valószínűleg az MMR rendszer rakoncátlankodása. Amikor a Riot Games bevezette a két új rangot, azaz a Vas és a Nagymester osztályokat, valamint kivette a rangok ötödik lépcsőfokát, azzal valami nagyon félrebillent még a 8.24-es frissítésben. Egy csomó ember, aki eddig az adott rang legalsó lépcsőfokán csücsült, például Diamond V, hirtelen Diamond IV-be került.

213

Emellett volt egy olyan hiba is, ami miatt egyes játékosok a megszokottnál jóval több LP-t kaptak, mint kellett volna. Sokkal hamarabb lehetett felfele mászni a létrán, akár olyan szintekre is, ahol egyébként nem sok keresnivalójuk lenne. Ez persze befolyásolta egyébként is az LP nyerések mértékét, hiszen felborult a meccsek MMR egyensúlya, a rendszer pedig próbált kompenzálni, amennyire tudott. Röviden tömören, még nagyobb lett a káosz. 

A hibát azóta elvileg javították, az MMR-es dolgokat módosították, de látszólag eredménytelenül, a jelenség ugyanúgy létezik. Számos dologba belenyúltak azóta, de valami mintha még most sem stimmelne és ekkora játékosbázis mellett tényleg nehéz követni egyéni szinten, hogy ki hol jár, melyik esetben milyen módosítás kellene ahhoz, hogy az egész a helyére billenjen. Ez az egész tipikusan a pillangó hatás, ahol minden kihatással van mindenre és az egész rangsorolt létrát érintik a gondok. Felsőbb szinteken ez még szembetűnőbb, mivel az ottani játékosok sokszor olyanokkal kerülnek össze, akikkel nem tudnak érdemben gyakorolni.

A LEC-ből ismert Odoamne is tweetelt erről.

A fentebbi kép tökéletesen ábrázolja a matchmaking problémákat, elvégre mi keresnivalója van egy Diamond 3-nak egy Grandmaster meccsen? Ezen kívül pedig az létrán való haladás problémáját is érzékelteti, az illető 26%-os győzelmi aránnyal csücsül Diamond 3-ban, azaz minden negyedik meccsét nyeri meg átlagosan.

Nem ez az első eset, hogy a rangsorolt rendszer "elromlik" egyébként, hasonló hatást láthattunk még 2016-ban és nagyon hosszú idő kellett hozzá, amíg kiegyenlítette magát a dolog, egyesek éveket is mondanak. Amikor bevezették a Dynamic Queue-t, a Solo/Duo Queue-t szerették volna helyettesíteni csapat szintű eredményekkel. A játékosoknak azonban nem tetszett az ötlet, kritizálták azt és akkor is a profik szívták meg. Akkoriban a Riot is elismerte, hogy ez hibás döntés volt, mert aláásta a profi versenykörnyezet integritását. 

A mostani sem annyiban különböző helyzet és elnézve az eddigi eredményeket, ha nincs valamilyen komolyabb beavatkozás, akár az egész évbe is beletelhet, amíg normalizálódnak a rangsorolt meccsek szintjei. Ezúttal is profi játékosok, kommentátorok, streamerek és ex-profik is egy megoldást látnak csak a helyzetre.

Érdemes elolvasni a válaszokat is LS tweetjére, aki egyébként korunk egyik, ha nem legjobb elemzője. Olyan szintű mély meglátásai és átfogó tudása van a játékról, amivel még a külföldi casterek közül sem sokan rendelkeznek, így ha valaki, ő tudja miről beszél.

Egyébként lehet, hogy tényleg ez kell a rendszernek, egy hard reset, lehetőleg minél hamarabb, hiszen olyan sok idő még nem telt el a szezonból. Bizonyára lenne visszhangja, de hosszú távon talán egészségesebb lenne.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!