Magyar PUBG Mobile Válogatott: Bárkit elkaphatunk!

Magyar PUBG Mobile Válogatott: Bárkit elkaphatunk!

Néhány hét és kezdődnek a Magyar PUBG Mobile Válogatott újabb mérkőzései, a srácok óriási lelkesedéssel és profi felkészüléssel várják a regionális selejtezőt.

Már-már megszokhattunk, hogy nemzeti válogatottjainknak is szurkolhatunk minden évben a világ egyik legnagyobb e-sport eseményén, az IESF e-sportvilágbajnokságon. A HUNESZ munkájának köszönhetően idén is lehetőséget kapnak hazánk legjobb e-sportolói, hogy olyan játékok nemzetközi mezőnyében mérettessék meg magukat, mint a CS:GO, a DotA2, a Tekken 7, az eFootball 2023 vagy a PUBG Mobile.

Utóbbi játék esetében is felállt már a 2023-as válogatott, akiket a június 27-én és 28-án megrendezett európai regionális selejtezőben láthatunk játszani legközelebb hazai színekben. Ha a magyar válogatott megszerzi az első három helyezés valamelyikét, akkor augusztus végén utazhat Jászvásárra, hiszen idén a közel 300 ezer fős város ad otthont a Nemzetközi E-sport Szövetség világbajnokságának. Ezúttal a Magyar PUBG Mobile Válogatottal beszélgettünk, akik a csapat kialakulásáról, edzéseikről és céljaikról is meséltek.

Esport1: Gratulálunk a PUBG MOBILE válogatón elért győzelmetekhez, Magyarországot fogjátok képviselni az  európai regionális selejtezőn. Hogyan állt össze a csapat, amelyikkel sikerült minden vetélytársat magatok mögé utasítani?

Prókai Zsolt: A csapat összeállása viszonylag bonyolult, nézzük időrendi sorrendben. Oneil a cserejátékosunk, ő még a legelső létrehozott csapatomból, a Cruel Gaming felállásából került be a lineupba, RYZENN szintén egyik előző csapatomból, a FuturEsportS F1 felállásból érkezett, akárcsak BASIC. A 2022-es PUBG Mobile Club Open Spring Split után megalapítottam a Last Try nevezetű csapatom, ahol NARANCS és RYZENN már aktív tagjai voltak a lineupnak. Ezután egy másik magyar csapat, név szerint a Throne újból összeállt és játékost kerestek. Ekkor én és Jade (Jade szintén aktív tagja a jelenlegi csapatunknakl román állampolgársága révén nem vehet részt) meghívást kaptunk a csapatba Basic jóvoltából. A Last Try feloszlott és a Throne csapatában folytattuk ahol kezdetben BASIC, majd én folytattam a csapat vezetését, de belső problémák miatt négyen elhagytuk őket és létrehoztunk egy saját csapatot a technikai edzőnkkel FOREVERrel együtt, aki mai napig tagja a csapatnak. Innen a New Legends Esports és így teljes a csapatunk ma."

Esport1: Egy kvalifikációban mennyire tudtok felkészülni az ellenfelekből, mennyire kell kizárólag a saját  játékotokra fókuszálni?

Prókai Zsolt: Mint említettem a technikai coach folyamatosan küldi az új anyagokat az ellenfelekből, amit együtt elemzünk ki a csapattal. Egyelőre 3 csapatból vannak anyagok (S2G, MEF és a team KZ) a többi ismeretlen, de mindent megteszünk a 100%-os felkészülés érdekében."

Esport1: Hogyan készültök az európai regionális selejtezőre? Ha minden igaz, akkor egy nemzetközi szinten  sikeres és tapasztalt PUBG MOBILE játékos, a GMT Esports jelenlegi menedzsere, segíti a munkátokat  edzőként. 

Prókai Zsolt: A felkészülés minden napos és leginkább versenyeket foglal magába, amiket a jelenlegi GMT Esports csapatának menedzsere, RItual intéz. Illetve FOREVER, aki szintén egykori Pro League játékos a STORM GAMING és az Exquisite Decode csapataiból, ő készít fel minket a ránk váró ellenfelekből és a saját hibáinkat is vele tárgyaljuk meg."

Esport1: Milyen nemzetközi versenyeken játszottatok és ezeken milyen eredményeket értetek el a nemzeti válogató óta eltelt időszakban? 

Prókai Zsolt: A menedzser által 70%-ban profi csapatoknak rendezett versenyeken tudunk részt venni, és elégedettek is vagyunk a gyakorlásainkkal, az esetek 80%-ban stabilan elérjük a top3-at a versenyeken. A válogató óta kb. 30-40 nemzetközi versenyen jutottunk tovább."

Esport1: Az eddig ismert nemzeti válogatottak közül, kiket tartotok a legerősebbnek? A török válogatott tavaly megnyerte a játék kiadói világbajnokságának is nevezhető PUBG Mobile Global Championshipet, így  őket nem is szükséges említeni. Egyébként megfogható ez a török csapat?

Prókai Zsolt: Tény, hogy erősek, de az S2G sem elkaphatatlan. Ők teljesen más stílusban játszanak, sokkal inkább kör centralizált a játékuk. Egyelőre velünk együtt 8 csapatról tudunk, a legerősebbnek eddig természetesen az S2G és a Team KZ, de minden ellenfelünkhöz úgy állunk, hogy bármi megtörténhet, bárkit meg tudunk lepni és bárkit elkaphatunk."

A hazai válogatottak, CS:GO-ban, Dota2-ben és PUBG Mobile-ban mérettetik meg magukat az EU regionális selejtezőkön. Nincsen már messze a június 27-28-ára kihirdetett PUBG Mobile EU regionális selejtező sem., ahol a válogatottnak a következő országok csapatai ellen kell majd szerverre lépni:

Albánia Szerbia
Örményország Spanyolország
Bosznia-Hercegovina Törökország
Grúzia Ukrajna
Észak-Macedónia Moldova
Montenegró Horvátország
Norvégia Azerbajdzsán

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések