LoL: Csúszhat az egyik várva várt rework a riotos elbocsátások miatt

LoL: Csúszhat az egyik várva várt rework a riotos elbocsátások miatt

A Riot hiába jelentette be, hogy már dolgoznak a reworkön, ezzel a kirúgási hullámmal biztos nem számoltak.

Derült égből villámcsapásként érte az alkalmazottakat, a partnereket és a játékosokat egyaránt, hogy a Riot Games úgy döntött, a belsős csapatának 11%-ától nemes egyszerűséggel azonnali hatállyal megválik. Ez több, mint 500 munkavállalót jelent, akiknek új munkahely után kell nézniük. A közösségi médiában folyamatosan osztják meg a volt munkatársak tapasztalataikat az elmúlt napokban lejátszódó eseményekről, de közülük is van egy olyan rioter, akire kiemelt figyelem fordul. Ő nem más, mint Riot Raptorr, aki a Shyvana-rework projektjének egyik első embere volt. Ő felelt a játékmenetben történő változtatásokért még néhány nappal ezelőtt.

Ezeket olvastad már?

Akkor most nem lesz Shyvana átdolgozás?

Bizonyára lapul valamelyik fiók mélyén egy olyan terv, amely abban az esetben lenne az első számú vészmegoldás, ha hirtelen több projektvező kiesne a képből. Raptorr helyére valakit oda kell majd ültetni, ugyanis nem maradhat gazdátlanul a gameplayes csapat. Az ex-rioter 2017 óta dolgozott a cégnél, azonban neki is útilaput kötöttek a talpára. A Riot Gamesnek egy szerencséje van, hogy 2025 előttre nem is ígérték a Shyvana-reworköt, így van idejük átalakítani a munkacsoportokat.

A leépítésekhez kapcsolódik egy másik szomorú hír is. Az erre a hétre időzített EUphoria (LEC hivatalos angol nyelvű podcastje) elmarad. Dagda és Drakos nem ül oda a mikrofonok mögé, pedig egy szörnyen izgalmas hétvégére várja a rajongókat. Most dől el ugyanis, hogy melyik lesz az a két együttes, amelyik nem folytathatja a további küzdelmeket a 2024-es Winter Splitben. A Karmine Corp gyakorlatilag egyetlen vereségre van a biztos kieséstől (óriási szerencsével esetleg tiebreaker összejöhet még), de nincs könnyű helyzetben az egy győzelemmel rendelkező Rogue sem.

Kövess Minket!



Gamer szótár