League of Legends Worlds csapatbemutató 2016: Royal Never Give Up

Az összevásárolt koreai és kínai sztárokkal felálló RNG tavasszal bajnok lett, nyáron pedig ezüstérmes az LPL-ben. Mire lehet ez elég a világbajnokságon? Elemzés.

Bő egy hét múlva kezdődik az idei év legrangosabb League of Legends eseménye, az Amerikában megrendezésre kerülő Worlds, azaz a League of Legends világbajnokság. Ezen apropóból végignézzük a rendezvényen szereplő csapatokat, kiemeljük erősségeiket, gyengeségeiket, elemezzük játékosállományukat, és azt, hogy ezek alapján milyen eredményt várunk tőlük. Sorozatunk hatodik részében a világsztárokból összeállított, kínai RNG-t elemezzük.

A korábbi részek:

Kezdjük egy kis történelemmel!

A Royal Never Gives Up azért lett 2015-ben létrehozva, mert a kétszeres világbajnoki döntős Star Horn Royal Club kiesett a kínai LPL-ből, így nem indulhatott volna a következő szezonban. Ahhoz, hogy márka az első vonalban maradjon, megvásároltak egy helyet a Vici Potential Gaming-től, és új csapatot hoztak létre. Emellett a teljes kezdőt kicserélték a Team King felállásával, így ezt tartjuk a transzferekkel zsúfolt Kína legnagyobb jövés-menésének.

A nyári szezon az elvárásnak megfelelően nem sikerült fényesen, a csapat a kilencedik helyen zárt, összesített 3-12-7-es mérleggel (ekkor még bo2-ben zajlottak a küzdelmek az alapszakaszban). Ennek köszönhetően az RNG kénytelen volt osztályozót játszani, ahol a Young Glory-t és a 2144 Gaminget verve újra az első ligában biztosították helyüket.

A csapat az év végén még részt vett a NESO kupán, amit a döntőben a Snake ellen 2-1-re meg is nyertek.

Az átigazolási piacon is aktivizálta magát a gárda, leigazolták a korábbi világbajnok, koreai Looper-Mata párost, továbbá csatlakozott az együtteshez inSec, NaMei, és Sask is.

2016

Az új felállás magabiztosan kezdte a tavaszi szezont, ezáltal részt vehettek az Intel által szervezett világbajnokságon is. Az Origen és az Ever legyőzése után a Fnatic állította meg őket az elődöntőben, de ez nem számított rossz teljesítménynek Matáéktól egy frissen alakult csapatban.

Ezután sem tört meg az új ötös lendülete, az alapszakaszt 13-3-s mérleggel első helyen fejezték be, majd a rájátszásban sem találtak legyőzőre. Az elődöntőben a Team WE várt rájuk, őket 3-2-re győzték le. Ezután a döntőben a Deft-tel felálló EDG számított az összecsapás esélyesének, de nagy meglepetésre az éppen egy éve alapított RNG nyert viszonylag simán, ezzel jogot szerezve a 2016-os MSI indulásra.

A csapat az SKT és CLG fémjelezte csoportból elsőként jutott tovább, de csak az elődöntőig, ahol az SKT parancsolt megálljt nekik.

A nyári szezonra leigazolta az alakulat a korábbi SHRC sztárját, Uzi-t, akivel a tavaszi szezonhoz hasonlóan 13-3-s mérleggel, csoportelsőként fejezték be az alapszakaszt. A rájátszás azonban már kevésbé sikerült jól, az EDG visszavágott a döntőben a tavaszi vereségért. Ennek ellenére ők szerezték a második legtöbb pontot Kínában, így automatikusan kvalifikálták magukat az idei világbajnokságra.

A csapat

Kínai szervezet lévén az RNG tele van szupersztárokkal, hogy csak Uzit, vagy Matát említsük a lenti ösvényről. Emiatt, valamint a régió sajátossága miatt komoly stratégiai elképzelés nincs a csapat mögött. A metát sem mindig követi az alakulat, inkább a komfortos választások mellett teszik le voksukat a játékosok.

Looper (Top)

A koreai világbajnok sikerei ellenére soha nem volt egyik csapata húzóembere se. Stílusát inkább a biztonságos játék és a teamfightokban vállalt kulcsszerepe határozza meg. Valószínűleg az alapszakaszhoz hasonlóan MLXG nem az ő ösvényére fog koncentrálni, de CuVee-nél és Hauntzernél már voltak komolyabb ellenfelei is pályafutása során.

League of Legends Looper RNG

MLXG (Jungle)

A fiatal jungler lehet az RNG sikereinek egyik forrása. Jellemzően ő az, akinek köszönhetően a csapat a játék korai szakaszában előnybe kerül. Agresszív, ő van a legtöbbet az LPL játékosok közül az ellenfél erdejében. A lenti ösvényt preferálja, ami nem csoda, mivel az egész csapat leginkább Uzi köré épül.

League of Legends Jungle MLXG RNG

Xiaohu

Az RNG középső játékosa leginkább arról híres, hogy konstans benne van a koreai soloQ legjobb 3 játékosában (jelenleg a második helyen található). Legemlékezetesebb megmozdulásainak egyike az idei MSI-n Faker megölése, aki nem tisztelte eléggé LeBlancját. Xiaohu Sask-ot váltva az idei szezonra biztosította be helyét a kezdőcsapatban. Magabiztos laner, kiváló mechanikával megáldott játékos, de a csoportban Crown és Bjergsen lesz az ellenfele, szóval lesz mit bizonyítania.

Uzi

A kétszeres világbajnoki döntős lövész idén nyárra igazolt át az RNG-be, ahol úgy néz ki, megtalálta számításait. A csapat leginkább köré épül: van egy világsztár támogatója, mlxg is inkább a lenti ösvényt preferálja és Looper is sokat segíti teleport játékával a pálya alsó felét. Uzi ezt meghálálja, remek formában játszott végig a szezonban. Még a vesztes meccseken is kiemelkedően jó teljesítményt mutatott fel, szóval Doubleliftnek fel kell kötnie majd azt a bizonyos alsót a kínai csapat ellen.

Mata

A 2014-es világbajnok Samsung vezére, az akkori csapat irányítója az eltűnő SHRC után újraéleszteni kívánt projekt részeként érkezett a csapathoz. A világbajnoki MVP cím óta kevésbé találja formáját, de Uzi érkezése rá is jó hatással volt. Kérdés az, hogy az eléggé kaotikus, leginkább az egyéni képességeket előtérbe helyező RNG-t tudja e irányítani, és Uzi játékát egy új szintre emelni.

Hogyan fog szerepelni az RNG a világbajnokságon?

A csapat a halálcsoportban kapott helyett a TSM, a Samsung és a Splyce társaságában, így már a csoportból való kijutás is komolyabb gondot okozhat Uziéknak. A lövész Looperrel és Matával karöltve már rendelkezik világbajnoki tapasztalattal, nem is akármilyennel. Míg a Samsungos srácok világbajnokok, addig Uzi kétszer járt már döntőben, igaz, ott mindkétszer másodikként hagyta el a színpadot.

Ebben a csoportban az 1-3. hely között bárhol végezhetnek, ez leginkább a játék korai szakaszától és globális játékuktól fog függeni. A játék késői fázisában rendre rossz Baron harcokat vállalnak vagy buknak el, melyet egy TSM vagy Samsung kaliberű ellenféllel szemben nem engedhetnek meg maguknak. Ha mégis tippelnem kellene, akkor azt mondom, hogy a TSM előtt jutnak ki a csoportból, mert egyéni képességek és nemzetközi tapasztalat terén jobban fel van vértezve a kínai gárda.

Szerintetek lesz harmadjára is döntős Uzi egy világbajnokságon?

TETSZETT A CIKK? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Borító forrása: sgamer.com

 

Kövess Minket!