DEv lőtte a tegnapi PIXEL-menetelés legnagyobb fejesét!

DEv lőtte a tegnapi PIXEL-menetelés legnagyobb fejesét!

A magyar ötös továbbra is harcban van az egyetlen továbbjutó helyért, folytatás 19 órától!

A PIXEL tegnap egyedüli magyar csapatként bejutott a másfél millió dolláros WESG nagyverseny közép-európai selejtezőjén a legjobb négy közé!

A menetelés a REVOLTE! elleni győzelemmel kezdődött, mely nagy port kavart a közösségen belül. Mat1 gyanús mozdulatairól szinte mindenkinek megvan a saját véleménye, az ellenfél demót is kért a kérdés eldöntéséhez. A verseny adminjai azonban továbbot intettek, így jöhetett a Top8 ütközet a Majestic Lions ellen.

A Pixel pocsék kezdés (1:7) után magára talált, és egy hihetetlen rohanást produkálva, a következő 16 körből 15-öt megnyertek, ezzel biztosították helyüket a csütörtöki elődöntőben.

A két mérkőzés legbrutálisabb lövését (Mat1 hihetetlen fregjei ellenére) DEv mutatta, aki egy eszméletlen reflexfejest mutatott Mirage-on. A felvételen látszik, még DEv sem nagyon hitte el, hogy ez beakadt, a kommentátorokhoz hasonlóan.

Folytatás ma 19 órától, a PIXEL az osztrák APH-val csap össze a nagydöntőért! Magyar közvetítés természetesen ezúttal is lesz, az egyetlen állva maradt magyar csapat meccseit itt kísérhetitek figyelemmel:

TETSZETT A CIKK? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!



Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések